Vallomás

Tóth Gabi: Nagyon sok irigy ember van, és az emberek nem szeretik azt, aki tehetséges

Magyar Adrián

Létrehozva: 2024.09.07.

Az énekesnő az elmúlt időszakban kapott hideget-meleget. Tóth Gabi azonban nem érti, miért akasztottak rá olyan jelzőket, amikre nem szolgált rá.

Érzelmekkel teli időszakot tudhat maga mögött Tóth Gabi, aki szerelmével létrehozta első közös táborát, idén ősszel pedig ismét a színpadon láthatjuk, azonban a nagy hajrá előtt még sikerült beszélnünk vele egy interjú erejéig.

Tóth Gabi
Tóth Gabi készen áll a rá váró feladatokra (Fotó: TV2)

– Nagyon tartalmas nyarunk volt, rengeteg új feladattal, de közben annyi élménnyel gazdagodtam, hogy egy nagyon feltöltődött, pozitív lelkiállapotban állok neki az előttem álló feladatoknak. Ráadásul az is sokat nyomott a latban, hogy nagyon várom a Sztárban sztár All Stars-t, mivel imádtam csinálni 9 éve is, és nagyon jó érzés újra megmutatni magam, mint énekesnő kezdte lapunknak Gabi.

Tóth Gabi szerint utálni mindig könnyebb

Kevés megosztóbb személyiséget ismerünk a mai médiában. Tóth Gabi azonban nem érti, miért aggatták rá a sok negatív kifejezést, amikor egyáltalán nem szolgált rá.

– Semmi olyan botrányos dolgot nem csináltam, nem voltak durva ügyeim, mégis rám akasztották a botrányhősnő kifejezést. Szerintem azért van, mert nagyon sok irigy ember van, és az emberek nem szeretik azt, aki tehetséges, és azt sem, ha látják az adott emberen, hogy önbizalommal tör előre, bekapcsol náluk egyfajta frusztráltságot. Utálni mindig könnyebb – árulta el az énekesnő.

Az énekesnő szereti a jogosan megfogalmazott kritikát, ami nem megy át szidásba, ezért tökéletes számára a TV2 műsora, ugyanis fontosnak tartja, hogy folyamatosan képezze magát.

– Nagyon várom az építő jellegű kritikákat, mert azokból mindig fejlődök. 

Nincs olyan, hogy mivel húsz éve a popszakmában tevékenykedem, ezért nyugodtan hátradőlhetek.

 Nagyon is kell fejlődnöm, erre pedig tökéletes ez a műsor, mert a rengeteg színét meg tudod mutatni a hangodnak. Megismered magad, mennyit bírsz, mi a teherbíró képességed, amivel jó, ha tisztában van az ember – avatott be minket.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek