MEGASZTÁR

Papp Szabi leleplezte újdonsült komolyságának az indokát: „Jó néhány álmatlan éjszakát okozott már”

Buster

Létrehozva: 2024.10.05. 13:00

A tehetségkutató zsűritagjaira nagyon komoly felelősség hárul, és ezt tulajdonképpen mind az öten érzik is. Papp Szabi ennek fényében döntött úgy, már szinte a felkérése pillanatában, hogy most egy másik énjét tolja előtérbe a Megasztár 2024-es évadában. Igyekszik kizárólag szakmai szempontok alapján diszponálni a sorsok felett.

Azoknak akik látták a 12 év után visszatért Megasztár első válogató adásait, hamar világossá vált, hogy egy új, de legalábbis komolyabb Papp Szabi ül a zsűriszékben, mint korábban a Sztárban Sztár esetében. Ennek a komolyságnak pedig oka van, hiszen a Supernem zenekar frontembere tisztában van vele, hogy sorsokról dönt, annak pedig súlya van. A Bors Papp Szabival beszélgetett a Megasztár idei évadáról.

Papp Szabi Megasztár
A Megasztár zsűritagjaira nagyon komoly felelősség hárul (Fotó: TV2)

„Én ennek mentén álltam neki a zsűrizésnek”

Nagy öröm, hogy felkértek a Megasztár egyik zsűrijének, hiszen ez egy komolyabb hangvételű műsor, aminek valóban hatalmas a tétje. 

Míg a Sztárban Sztár egy ízig-vérig szórakoztató műsor, ahol nincs akkora súlya annak, amit az ítészek mondanak, így több teret enged a humornak, vagy éppen a kollégák zrikálásának.

Én ennek mentén álltam neki a zsűrizésnek. Persze a Megasztár egyik célja szintúgy a szórakoztatás, és azzal is tisztában vagyok, hogy a nézők a humorosabb oldalamat ismerték meg korábban, de mégis próbáltam a szakmai oldalt erősíteni a válogatók során – kezdte lapunknak a népszerű zenész-előadó, aki már jó előre kigondolta, miről is ismerszik meg az a tehetség, aki idén Tóth Vera, Tolvai Reni, vagy éppen Molnár Ferenc Caramel nyomdokain járhat majd.

Papp Szabi Megasztár
A Megasztár 1. részétől megtekinthető a TV2 Play-en (Fotó: TV2)

„Van is egy kép a fejemben...”

A Megasztár fontos az országnak és még fontosabb azoknak a leendő sztároknak, akik itt bontogatják a szárnyaikat és itt vállnak „hernyóból pillangóvá”. Nem beszélve arról, hogy nagyon csinos nyeremény jár idén is a Megasztár győztesének, amellett, hogy egy ország ismeri majd meg a nevét és olyan ünnepelt sztár válik belőle, aki évtizedekre meghatározó alakjává válik a honi popiparnak. Éppen ezért, van is egy kép a fejemben arról, hogy milyen ismérveknek kell megfelelnie az idei győztesnek is. 

Ugyanakkor azt is tudom, hogy zsűriként milyen hamar belekeverhetjük magunkat a különböző élettörténetek és élethelyzetek gerjesztette érzelmi viharokba, amit pedig ki kell tudjunk zárni 

– fogalmazott a Megasztár zsűritagja, akiben az elhatározása ellenére is ébredtek kétségek a döntéseivel kapcsolatban.

A Megasztárban egy érzelmi hullámvasúton ülünk

Az elhatározás persze csak egy dolog, hiszen az én elhatározásomnak is bőven vannak buktatói. Benne van a pakliban, hogy egy olyan emberkének mondok nemet, aki csak aznap nem csinálta jól a „dolgát”. 

Azt sem mondom, hogy eddig nem hoztam-e, vagy hoztunk-e rossz döntéseket vice versa, hiszen mi sem vagyunk droidok.

Egyébként annyit elárulok, hogy jó néhány álmatlan éjszakát okozott már nekem az idei Megasztár, hiszen egy érzelmi hullámvasúton ülünk, amióta csak elkezdődött a buli. Érdekes látni, hogy milyen önmagukról alkotott képekkel, gondolatokkal, vagy éppen sorsokkal érkeztek hozzánk a versenyzők – magyarázta Papp Szabi, aki reméli, hogy az „új és tisztán szakmai” énje értő fülekre talál a TV2 legendás műsorának rajongói körében.

Papp Szabi Megasztár
Papp Szabi már tudja, hogy milyen ismérveknek kell megfelelnie az idei Megasztár győztesének  (Fotó: TV2)

„Csak remélni tudom, hogy a nézők nem csalódnak majd bennem”

Általában az első hangnál meg tudjuk mondani, hogy valaki jól énekel, erős középszer, vagy gyenge. A nehéz valójában az, hogy akkor hozzunk jó döntést, amikor az énekhang nem egyértelmű, és azt kell figyelnünk, hogy bármi másból, ami a sztársághoz, pláne a megasztársághoz kell. 

Ahogy visszatekintek a válogatókon történtekre érdekes dolgok várhatóak még. 

Csak remélni tudom, hogy a nézők nem csalódnak majd bennem azért, mert ide most nem csak röhögni jöttem – mondta a Supernem zenekar frontembere. Papp Szabi ugyanakkor már most elégedett az idei Megasztár „felhozatalával”.

„Sokszor született meg az a bizonyos nagy pillanat”

Nem egy olyan emberrel találkoztunk a válogatók során, akik jók voltak ugyan, de úgy éreztük, hogy nem jött még el az ő idejük. Ők ugyanúgy kivárták a hatalmas sort. 

Akár kora reggeltől, késő estig ültek kint, hogy aztán egyetlen perc alatt, öt ember eldöntse, mi legyen velük és az álmaikkal.

Megvolt a hangszíne, talán a kiállása és a fizimiskája is, de valami mégis hiányzott akkor és ott. Éppen ezért pszichológusnak is kellett lennünk. Azt sem szerettük volna, ha sírva hagyják ott a forgatást, de azt sem vállalhattuk, hogy hiú ábrándokat ébresztünk bennük és később a középdöntőben küldjük őket haza. Szerencsére sokszor született meg az a bizonyos nagy pillanat, amire mi öten és persze egy ország várt – tette hozzá a TV2 tehetségkutató műsorának zsűritagja.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek