Ázsia Expressz

„Teljesen elfáradtam lelkileg” – a kamerák előtt omlott össze a TV2 sztárja

Natasha

Létrehozva: 2024.10.04. 18:00

A fiatal lány teljesen összeomlott a műsor pénteki adásában, és még a párja sem tudta megnyugtatni. Zsigmond Angi úgy fogalmazott: teljesen elfáradt lelkileg, és nem tudja, hogy tovább bírja-e még csinálni.

Zsigmond Angi és Mészáros Bende eddig magabiztosan menetelt az Ázsia Expressz 2024-es évadában, ám úgy tűnik, eljött az a pont náluk is, amikor kezd elfogyni az erejük. Vagyis egészen pontosan a fiatal lány akkumulátorai merültek le, ugyanis a pénteki adásban a kamerák előtt omlott össze. Az egyelőre még nem derült ki, hogy mi okozta ezt a zavart Anginál, de az biztos, hogy nem igazán tetszett neki a feladat, amit kaptak...

Zsigmond Angi és Mészáros Bende
Zsigmond Angi a kamerák előtt omlott össze (Fotó: TV2)

Zsigmond Angi: Teljesen elfáradtam lelkileg

A fiatal influenszert jól tudjuk, hogy nem kell félteni, hiszen az Ázsia Expresszben szinte már minden megtörtént vele... Például durván összeugrott a versenytársával, Béres Anett-tel, sikerült ráijesztenie a párjára és a tévénézőkre is, mikor az egyik éjszaka elájult és magatehetetlenül feküdt a földön, és még a kieséstől is sikerült megmenekülnie, mikor Cserpesék egy szörnyű családi tragédia miatt átadták a helyüket. Nos, úgy tűnik, hogy az elmúlt hetek érzelmei Angin most jöttek ki, ugyanis sírva omlott össze, és csak azt hajtogatta, hogy mennyire elfáradt lelkileg. Pedig a döntő és a fődíj már csak egy karnyújtásnyira van...

Sajnálom, sajnálom, nem bírom ezt megcsinálni. K***a nehéz nekem ez. Teljesen elfáradtam lelkileg. Nem is tudják mások, milyen k***a nehéz ez az egész játék

– fogalmazott Angi, akit Bende sem tudott megnyugtatni.

Ha viszont kíváncsi vagy, hogy pontosan mi borította ki ennyire a fiatal lányt, és hogy hogyan alakul az utolsó hajsza az Ázsia Expresszben, akkor mindenképp kapcsolj 19:55-kor a TV2-re! 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek