MEGASZTÁR

Ígéretet tett a Megasztár tehetsége: Ezen a héten nem fogok ott állni…

Buster

Létrehozva: 2024.11.19.

Bánsági Petronella annak ellenére sem csügged, hogy vasárnap másodjára is a kiesés szélére sodródott. A Megasztár zsűrije most is őt mentette meg és juttatta tovább a következő élő show-ba, ami arra sarkallja a fiatal lányt, hogy még jobban teljesítsen.

A csupán húszéves tehetség pályája, ha nem is hangosan, de szépen ível felfelé 2013-óta, amikor is az Ének iskolájában mutatta meg szépen csengő hangocskáját a TV2 képernyőjén. Bánsági Petronella mára foglalkoztatott színész lett és számos szerepben csillogtatta meg tehetségét a Madách Színház színpadán, most pedig a Megasztárban igyekszik helytállni élő show-ról élő show-ra. A mezőny bitang erős, Petronella pedig most vasárnap már másodjára került a kiesés szélére, ahonnan a zsűri mentette meg őt. A fiatal lány egyelőre bírja a gyűrődést és bár lapunknak elárulta, rosszul érinti, hogy egyelőre nem talált utat a Megasztár nézőinek szívéhez, de egyúttal motiválja is abban, hogy adásról-adásra jobb és jobb legyen. Bánsági Petronellával a Megasztár második élő show-ja után beszélgettünk.

Megasztár
Bánsági Petronellát másodszor mentette meg a Megasztár zsűrije / Fotó: Bors

Petronella: „Érdekes érzés túlélőnek lenni”

Nagyon sokszor, de legalábbis éppen elégszer éreztem már életem során ugyanazt, amit itt a Megasztárban már másodszor, vagyis, hogy milyen a kiesés szélén állni. Elég faramuci állapot és lelkileg megterhelő az a hullámvasút, amiben két adás óta ülök. Úgy is mondhatnám, hogy érdekes érzés túlélőnek lenni. 

Ugyanakkor hihetetlenül motiváló is, hiszen arra ösztönöz, hogy még többet dolgozzak azért, hogy egyre jobb és jobb legyek. 

– Ha a Megasztár következő élő show-jában már nem fogok ott állni a veszélyzónában és nem táncolok a kiesés szélén, én már elégedett leszek, mert az azt fogja jelenteni, hogy tényleg mindent megtettem és fejlődtem – kezdte a Borsnak a Megasztár fiatal tehetsége, aki arra a kérdésre is csípőből válaszolt, hogy hol és hogyan látja magát újabb tíz év múltán.

Megasztár
Bánsági Petronella lábából kifutott az erő, amikor ismét ő jutott tovább a Megasztárban / Fotó: Bors

Bánsági Petronella szívesen megmutatná egyik saját dalát a Megasztárban

Akkorra már nagyon szeretnék elismert és igazán ismert zenész lenni, aki nem csupán a hangjával, de a saját dalaival is képes megfogni a közönséget. Az az igazság, hogy nekem nincs B tervem és nem is szeretném, hogy legyen. Már van jó néhány saját dalom és már gondolkodtam azon, hogy esetleg az egyiket talán be lehetne mutatni éppen itt a Megasztárban, de ha erre nem is nyílik lehetőségem, a közeljövőben biztosan megtalálom a módját, hogy miként mutassam meg a szerzői oldalamat is a közönségnek – tette hozzá Bánsági Petronella, aki ígérete szerint a soron következő vasárnap egy újabb oldalát mutatja majd meg a Megasztár nézőinek és persze a zsűrinek is.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek