GYEREKKOR

A Megasztár legszínesebb egyénisége: Szomorú kislány voltam

mkb

Létrehozva: 2024.11.16.

Bánsági Petronella a múlt héten a majdnem a Megasztár kiesői közé került, ezúttal szeretné elkerülni az izgalmas helyzetet. A Megasztár 7. évadának színes személyisége a gyerekkoráról mesélt.

Minden korábbinál jobban készül a vasárnapi show-ra Bánsági Petronella. Bár tehetségét egy pillanatig sem vitatja a Megasztár 2024 zsűrije, az első élőadásban veszélyzónába került. Mint mondta, sosem izgult annyira, mint ott akkor, s mindent szeretne megtenni, hogy ezúttal elkerülje a rizikós helyzetet. Maximalizmusa, szórakoztatni vágyása már gyermekkora óta megvan, a Borsnak mesélt erről az időszakról és az azt követő önállósodásról.

megasztár bánsági petronella
Bánsági Petronella a Megasztár első élő show-jában veszélyzónába került, ezúttal szeretné ezt elkerülni (Fotó: Máté Krisztián)

Plüssállattal érkezett a Megasztárba

Bár még csak 20 éves, nem a családi fészekből költözött be a Megasztár-házba: 
Nemrég költöztem külön egy saját lakásba Budapesten, mondhatni, szokom az önálló létet. 

Kicsit rossz is volt először, hogy egyedül voltam, mert nincs párom, meg semmi ilyesmi. Eleinte mindig áthívtam barátokat, barátnőket, hogy legyen egy kis nyüzsgés. Szóval nagyon örültem a megasztáros beköltözésnek, hogy ennyien vagyunk együtt: utálok egyedül lenni.

Na, itt ilyen nem lesz – nevetett, majd elárulta, alaposan felpakolva érkezett meg:
Hoztam egy gitárt, anélkül szinte sehová nem megyek. Meg persze, hoztam egy bőröndöt tele ruhával. Egy kisebb bőröndben csak a hajcuccok vannak, nekem az kell, hogy kordában tartsam a „sörényemet”. És hoztam magammal egy plüssállatot is, igen, 20 évesen azzal alszom – nevetett Petronella.

„Nincs színésznői végzettségem... még!

A színpad nem idegen neki, kilencévesen az Ének Iskolájában énekelt, majd gyerekként szerepet kapott a Madách Színházban, ahol most újra játszik.
Kaptam egy kisebb szerepet a Nyomorultakban a Madách Színházban, ami nekem a kedvencem, már gyerekként játszottam ott, és vágyam, hogy minél nagyobb szerepet kapjak majd. De nincs színésznői végzettségem... még! – árulta el, majd kifejtette:
Talán ebben is segíthet a Megasztár, hogy az ismertségnek köszönhetően több ajtó nyíljon ki. Érdekes kettősség, nem tudnék dönteni a színészi és énekesi pálya között. Most talán az utóbbi felé húz kicsit jobban a szívem, de a színészetet sem engedném el. Most talán a sors is így akarta, hogy most az éneklésre fektessek nagyobb hangsúlyt, ugyanis jelentkeztem a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, nagyon sokat készültem a felvételire. Végül az utolsó rostán estem ki, ami akkor rosszul érintett. De tudom, hogyha az sikerül, akkor a Megasztárra nem lett volna lehetőségem, hiszen akkor egy jó időre mindent fel kellett volna áldoznom – fejtette ki, utalva a Megasztár 2024-es évadára is.

Bánsági Petronella 2013-ban Szulák Andrea tanulója volt Az ének iskolája című tehetségkutatóban.
Petronella kilencévesen szerepelt először tehetségkutatóban (Fotó: TV2)

Bánsági Petronella: „Szomorú kislány voltam

Az éneklés és színészet között tehát még kissé vacillál, ám az sosem volt kérdés, hogy színpadon szeretne lenne és örömöt okozni a közönségnek. Ennek pedig egy gyerekkori töréshez, szülei válásához is köze van.
Pont amikor volt az Ének Iskolája, akkor szakítottak a szüleim. Nekem az vízválasztó pont volt, kilencévesen az nagy odavágás volt. Furcsán hangzik, de én szomorú kislány voltam, a saját kis világomba zárkóztam. De emlékszem, hogy a műsor kisfilmjeinek forgatásain amikor bohóckodtam, akkor mindenki nevetett, és jó volt látni, hogy ebben a helyzetben mégis van boldogság is. 

Úgyhogy ott eldöntöttem, hogy nekem szórakoztatnom kell, mosolyt csalnom mások arcára. Azóta is tart, azt érzem, hogy ehhez értek és csak ezzel szeretnék foglalkozni.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek