Felépülés

Kitálalt a barát Molnár Gusztáv állapotáról: velük él együtt a rehabon lévő színész

Trinity

Létrehozva: 2024.11.19.

A színész több mint másfél hónapja vonult terápiára. Egy neve elhallgatását kérő ismerős most megszólalt Molnár Gusztáv állapotáról.

Molnár Gusztáv több mint másfél hónapja, október 1-jén döntött úgy, hogy harmadszor és remélhetőleg utoljára megvívja élete legfontosabb háborúját önmagával és az alkoholfüggőségével, miután augusztus végén ijesztő állapotban fotózták le a Corvin-negyed  környékén. A 38 éves színész jelenleg az ország egyik legjobb rehabján, egy pécsi intézményben dolgozik önmagán, és mivel el van zárva a külvilágtól, bőven van ideje a befelé fordulásra.

Molnár Gusztáv
Molnár Gusztáv október 1-jén vonult be egy rehabilitációs intézetbe (Fotó: Szabolcs  László)

Izoláció ide vagy oda, egy neve elhallgatását kérő ismerőse többször is összefutott már Gusztávval azon az önsegítő csoporton, ahová mindketten járnak. Bár a barát először nem szeretett volna nyilatkozni, a Borssal kivételt tett és megtörte a csendet Molnár állapotáról. Állítása szerint a démonokkal küzdő színész olyan, mintha kicserélték volna, ezért nem ördögtől való abban bízni, hogy végre a valódi felépülés útjára lépett. 

– Gusztáv egyáltalán nem bánkódik a múlt eddigi történései miatt, tele van tervekkel, és nagyon bízik abban, hogy végre egyenesbe jöhet az élete. Nekem azt mondta, nem volt más választása, mint az, hogy tanuljon az eddigi hibáiból. Az előző terápiába, Komlóra úgy került be, hogy mindent elveszített és tejesen egyedül maradt. Idén szeptember végén pedig úgy érezte, hogy azok a barátságok és kapcsolatok, amiket Komló óta felépített, csak akkor maradnak meg, ha képes elszánni magát, és egy kicsit elvonul, hogy ismét csak a függőségével foglalkozzon. 

Az izolációt elmondása szerint jól viseli, mert nagyon szoros napirend mellett él, így nem is nagyon maradna ideje mással foglalkozni. Van viszont egy lány, akivel postai úton gyakran vált levelet

 – kezdte sejtelmesen a Borsnak a neve elhallgatását kérő barát.

Molnár Gusztáv nyolc férfivel él együtt

Az ismerős azt is elárulta, hogy Gusztáv egy családi házban lakik Pécsett nyolc felépülőtársával, akivel kölcsönösen segítik egymást.

– Minden nap vannak foglalkozásaik, amik nagyon sokrétűek. A józanság megtartására és az új életcélok megfogalmazására koncentrálnak. Egyénileg is foglalkoznak Gusztávval, ő pedig most végre biztonságban érzi magát. Azt mondta, hogy a lehető legjobb helyen van és különleges embereket ismert meg a terápia során. Október végén volt a szülinapja, a társai meglepték egy tortával és állítólag egy titokzatos csomagot is kapott, ami nagy örömmel töltötte el. Annyit tudok még, hogy a sportban is nagy sikereket ér el a rehabon. Újra foglalkozik harcművészetekkel, minden nap edz, hetente egyszer pedig foicmeccse van a többi felépülővel. Kiderült, hogy olyan jó a labdaérzéke, hogy beválasztották egy úgynevezett felépülő válogatottba. Ez nagyon jó érzéssel töltötte el – mesélte a színész ismerőse.

Molnár Gusztáv hivatalos közleményt tett közzé

Molnár Gusztáv
Molnár Gusztáv a bevonulása előtt (Fotó: Molnár Gusztáv)

A színész október elején a Borsnak juttatta el azt a hivatalos közleményt, amit a közösségi oldalán is közzétett. Ezt azért tartotta fontosnak, mert a terápián jó ideig senki nem érheti el őt, ő pedig nem akarta, hogy bárki is aggódjon. Nem mellesleg utat szeretne mutatni azoknak is, akik hasonló cipőben járnak, de valamiért félnek segítséget kérni.

"Sziasztok,

Az elmúlt hetekben megszámlálhatatlanul sok aggódó és támogató üzenetet kaptam tőletek, akik követitek a színészi pályafutásomat és az életem alakulását. Nagyon jól estek, erőt adtak a soraitok. Köszönöm nektek. Ezúton szeretném közölni, hogy ismét bevonultam egy rehabilitációs intézetbe. Arra kérem a sajtó munkatársait, hogy ez idő alatt ne keressék a családtagjaimat, barátaimat. Ha eljön az ideje, hírt adok magamról. Biztos sokan emlékeztek arra, hogy 2022-ben Komlón, a Leo Amiciben töltöttem 265 napot. Szembenéztem önmagammal, megküzdöttem a démonjaimmal. Most viszont, 2024 őszén ismét úgy éreztem, hogy segítséget kell kérnem, hogy legyőzzem az elakadásaimat, leszámoljak a függőségemmel. Mindent megteszek a gyógyulás érdekében, ami most azzal jár, hogy egy darabig nem fogunk találkozni itt, az online térben.  Tudom, sok a sorstársam, és sokan vannak azok is, akiknek a családjában, környezetében küzd valaki függőséggel. Nekik azt üzenem, hogy soha nem késő segítséget kérni!

Merjetek lépni!

Gusztáv"

állt Molnár Gusztáv színész bejegyzésében.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek