szomorúság

Zalatnay Cini szomorú túrára indult november 1-én

Buster

Létrehozva: 2024.11.02.

Módosítva: 2024.11.02.

Az énekesnő számára kész tortúra a november elseje. Zalatnay Cini ilyenkor ugyanis sokakhoz hasonlóan, több temetőben is látogatást tesz, hiszen az elhunyt szerettei és barátai más és más sírkertekben nyugszanak.

Zalatnay Cini alig múlt nyolc éves, amikor elveszítette édesapját, majd az évek alatt egyre csak nőt és nőtt azon szerettei névsora, akik már csak fentről figyelhették az életét és a pályafutását. Az énekesnő pedig évről évre egyre több síremléket látogat meg főváros szerte és a környéken. Pont így tett idén is Mindenszentek napján, amikor is első útja az óbudai sírkertbe vezetett, ahol imádott szülei is nyugszanak.

Zalatnay Cini
Zalatnay Cini három temetőbe is ellátogat Mindenszentek napján (Fotó: Bors)

Zalatnay Cini a szüleit és barátait is meglátogatja  

Niki lányommal már hagyománynak tekintjük, hogy halottak napján, vagy ahhoz közeledve, meglátogatjuk az elhunyt szeretteinket és barátainkat. 

Óbudán kezdünk a szüleimnél, de nem messze az ő sírjuktól található S. Nagy István és Balázs Fecó nyughelye is, így náluk is tiszteletünket tesszük, hiszen ők is nagyon fontos részei voltak az életemnek.

Onnan elmegyünk Gödre, ahol a nagyszüleim vannak eltemetve, majd a Farkasréti temető felé vesszük az irányt, ahol a nevelőapám és a másik nagymamám nyugszanak” – kezdte lapunknak szomorúan Zalatnay Cini, aki idén már rengetegszer megfordult édesanyja sírjánál, hiszen a mai napig ott önti ki a lelkét, történjen vele akár jó, akár rossz. „Anyu ma is minden titkom tudója, és bár sokan furcsállják, de én nem csupán a jeles napokon és halottak napján látogatom meg őt, de kétheti rendszerességgel, folyamatosan. Engem ugyanis nem lelomboz, inkább feltölt a tudat, hogy olyan közel lehetek hozzá, amennyire lehet” – mondta az énekesnő, aki mai napig hálás a rajongóinak, amiért két éven át gondozták szülei síremlékét.

Zalatnay Cini
Zalatnay Cini kéthetente látogatja meg szülei sírját (Fotó: Zalatnay Sarolta)

Zalatnay Cini: Felesleges lenne azt hinnem, hogy az én időm végtelen

A rajongóim tudják és mindig is tudták, milyen szoros kapcsolatom volt édesanyámmal és édesapámmal még úgy is, hogy aput nyolcéves koromban elveszítettem. Ezért, amikor két évig börtönben voltam, rendszeresen kijártak a temetőbe és mindig ügyeltek rá, hogy friss virág legyen a sírkövükön. Ezért életem utolsó percéig hálás leszek azoknak, akik helyettem »vigyáztak« rájuk”- tette hozzá Zalatnay Cini, aki maga is Óbudán, a szülei mellett szeretne nyugodni, ha eljön az ideje.

 Mi tagadás, egyre többet és többet gondolok az elmúlásra, hiszen a számok makacs dolgok és felesleges lenne azt hinnem, hogy az én időm végtelen.

Nagyon is véges és ezzel akkor is tisztában vagyok, ha történetesen örülhetek annak, hogy viszonylag egészséges és életerős vagyok. Ugyanakkor nyugtat a tudat, hogy ha eljön az időm, újra ott lehetek anyu és apu mellett” - mondta az énekesnő.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek