Újra eltűnt, legalábbis semmit nem lehet tudni a pszichiátriai kezelésre szorult teniszezőről. Noszály Sándor ugyanis újra elérhetetlen, barátainak sem veszi fel a telefont.
Egy emberként aggódott az ország a teniszezőért, amikor októberi bokszmeccse után egyre furcsább videókat osztott meg Instagram-oldalán. Noszály Sándor állapota pár nap után a posztjai alapján is kivehető volt, hogy kritikus, sokan azt gondolták tudatmódosító szer hatása alatt áll. A korábbi Nagy Ő még a rendőrséggel is összetűzésbe került, végül testvére hazahozta és pszichiátriára került.
A teniszező testvére, Andrea már amikor öccse jó kezekben volt, közleményt adott ki. Mint kiderült, Noszály Sándor komoly mentális betegséggel, bipoláris zavarral küzd, kezelését szakorvosok irányításával azonnal megkezdték. Azt is elmondta, hogy Sanyi egy kifejezetten kritikus időszakát élte át azokban a napokban, ez váltotta ki a rohamszerű ámokfutást. Egy hónap után végül a korábbi teniszcsillag elhagyhatta a pszichiátriát, sikerült újra beállítani a gyógyszereit, családja körében folytatta a gyógyulást. A magát már jobban érző korábbi Nagy Ő még az Instagramján is életjelet adott, de aztán újra eltűnt. A barátai aggódni kezdtek, mert senkinek nem vette fel a telefont, semmi új hírt nem kaptak tőle és a családjától sem. Sokan azt gondolták, visszaesett, megint nagy a baj. De egyik közeli barátja szerint nem erről van szó.
– Én direkt nem kerestem őt, azt gondoltam, ha jobban lesz, majd ő fog keresni, megnyugtatni – mondta a Borsnak Vajtó Lajos.
De nem így lett, szerintem ez egy hosszabb folyamat, amíg benne helyére kerülnek a dolgok. Azt gondolom, már túl van azon, hogy megtudja, milyen ámokfutása volt Amerikában, szembe kell néznie a történtekkel. Ez biztosan nem könnyű, sőt, fájdalmas lehet. Adni kell neki még időt, én biztos vagyok benne, hogy a családja nagyon vigyáz rá! Én nagyon szurkolok neki, hogy újra az a Noszály Sándor tudjon lenni, akivel nagyon jókat lehet beszélgetni!
Krónikus betegség, amely során két véglet, a lehangoltság (depresszió) és a fokozottan feldobott hangulat között ingadozik a beteg állapota. A régebben mániás depressziónak nevezett probléma első jelei általában tinédzser vagy fiatal felnőttkorban jelennek meg, és bár gyógyítani nem lehet, a tünetei kezelhetők. A bipoláris zavar a depresszió, a szorongásos zavarok és a kóros szerhasználat után a negyedik leggyakoribb pszichiátriai betegség. Első megjelenése általában egy depressziós szakasz, amelyet a mániás fázis akár csak évekkel később követ. A két fázis között később is előfordulhatnak viszonylag hosszú, tünetmentes időszakok, de ismert a gyors fázisváltás formája is. A szakaszok hossza is különböző lehet, és mindkét szakasz meglehetősen intenzív tünetekkel jelentkezik.