A TV2 műsorvezetője és családja évek óta készítik különleges karácsonyi ajándékukat, amit a követőiknek, tágabb értelemben pedig az egész országnak átnyújtanak, amikor az ünnepi hajrába fordulunk. Ördög Nóra és Nánási Pál idén csavartak egyet a dolgon, így most három ajándék közül választhatunk.
Ha jól saccolunk az ide már az hatodik karácsonyi dal, ami Ördög Nóra és Nánási Pál együtt jegyeznek. Persze az évek során igazi sztárparádét vonultattak fel a mára hagyománnyá vált klipjeikben. Énekelt már velük karácsonyi dalt Tóth Vera, Wolf Kati, Tóth Andi, Kocsis Tibor, Takács Nokolas, Vastag Tamás és Feke Pál is.
Nánásiék idén sem hagyják karácsonyi dal nélkül a követőiket, így a szokásos Mariah Carey, George Michael, Frank Sinatra, Michael Bublé vonal mellett, szenteste bekerülhet a repertoárba az Ünnep ellep című legfrissebb Nánásiék-féle karácsonyi dal. Ördög Nóra és Nánási Pál idén Ádám Szofit kérték fel, hogy énekelje el a karácsonyi dalt, de a hivatalos klip tekintetében a közönség kezébe adták a döntést. Abból ugyanis három is forgott, három egyéni látásmódú tartalomgyártó szemüvegén keresztül.
– Szeretnénk a döntést átadni másnak. Pontosabban nektek, hiszen tényleg azt szeretnénk, ha egy olyan klip születne, ami mindenkinek tetszik. Most az Instgram oldalainkra kitesszük a pályaműveket és arra szeretnénk kérni titeket, hogy szavazzatok arra, amelyik nektek a legjobban tetszik. A zene ugyanaz, szóval ez ne zavarjon össze senkit. Viszont három, különböző hangulatú klip készült hozzá. Egyvalaki győzhet csak a három pályázó közül.
Nincs emelt díjas hívás, vagy SMS, csak lájkoljátok azt amelyik nektek jobban tetszik!
– mondta Ördög Nóra a videóban, melyben mindhárom verziót bemutatták rajongóiknak.