A Séfek Séfe sztárja már így is két végén égeti a gyertyát, legalábbis ha a munkáról van szó, de esze ágában sincs ebből visszavenni. Balogh Tamásné úgy döntött, januártól a rengeteg teendője mellett az életmódváltásba is belefog, nem is akárhogyan.
Balogh Tamásné TikTok-oldala szárnyal, januártól újra vannak fellépései, és persze a munkájába is belead apait-anyait, ahogy eddig is. Úgy tűnik azonban, még ez sem elég neki, ugyanis az új év kezdetével az életmódváltásba is belevágott. És persze mint mindent, ezt is nagyon komolyan veszi. Lapunknak el is árulta a tervét.
Balogh Tamásné zenészként is tevékenykedik a pénzügyi tanácsadás mellett, sőt, fellépéseket is vállal, amikhez bizony nem árt a jó állóképesség. A TV2 sztárja így különösen időszerűnek érezte, hogy áttérjen egy egészségesebb életvitelre.
Január elsejétől megkezdődött a diétám. Kautzky Armand felesége a természetgyógyászom, nagyon jóban vagyunk és megbeszéltük, hogy tisztítókúrákat fogunk csinálni. Ennek az eredménye lesz majd a fogyás is, de az állóképességemen is szeretnék javítani
– mesélte.
A TikTok-sztár annyira komolyan veszi ezt az elhatározást, hogy már egy személyi edzőt is „felfogadott”, akivel már egy hónapja zajlik a közös munka.
Már személyi edzőm is van, heti kétszer járok hozzá. Tulajdonképpen ezt már decemberben elkezdtem, de aztán a karácsonyi időszak alatt abbamaradt, mert rengeteg dolgom volt, ráadásul muszáj volt pihennem is egy kicsit ezután az év után. De most januártól folytatom teljes erőbedobással.
– Persze azért nagyon drasztikus fogyásra nem készülök, összesen körülbelül 15-20 kilótól akarok megszabadulni. De mindenképpen csak egészséges kereteken belül. Egyébként van egy betegségem is, amit a TikTok-videóim alatt gyakran szóvá is tesznek. Remélem, hogy ezen a pikkelysömörön is segíteni fog egy kicsit – árulta még el.