Bár a házasság nem jött össze a műkörmösnek, Orsi elindult az önismeret útján. Ezért úgy döntött, tovább folytatja a Házasság első látásra szakértőjével.
Január 7-én, kedden véget ért a Házasság első látásra második, meglehetősen viharos és botrányokkal tarkított évada. Ez természetesen azt is jelenti, hogy a pároknak dönteniük kellett: együtt maradnak a házasság szent kötelékében, vagy válnak, és külön utakon folytatják.
A párkapcsolati reality során talán a műkörmösként dolgozó Oláh Orsi és újdonsült férje, a lánglovagként tűzzel harcoló Zoli került legtöbbször a címlapokra, és nem csak azért, mert az ő házasságuk volt a legviharosabb! A házaspár végül egyértelműen a válás mellett döntött, ami valójában senkit sem lepett meg. Korábban ugyanis már voltak arra utaló jelek, hogy nem lesz tartós a kapcsolatuk, sőt, egy alkalommal Házasság első látásra Orsi annyira felhúzta magát, hogy indulatból meg is ütötte a tűzoltót.
Mondanunk sem kell, Orsi nem vált a netezők kedvencévé, sok kommentelő egyenesen azon a véleményen volt, hogy a lány tönkretette az életvidám és mosolygós Zolit, és egy ilyen mély problémákkal küzdő illetőnek nem szabadna szerepelnie a képernyőn.
Pedig Orsi mindent megtett, hogy feltérképezze a gyerekkori traumáit és sérüléseit!
A Házasság első látásra egyik epizódjában Orsinak egy családállításhoz hasonló tréninget tartott az egyik szakértő, Gaál Viktor pszichológus. A szakértő kollégái Orsi egyik szerettét vagy fiatalkori énjét személyesítették meg a kőkemény lelki foglalkozáson, egyikük az édesapját, akire Orsi saját elmondása szerint nagyon haragszik.
– Soha nem voltál ott, amikor kellett volna. Azt sem tudod, mi a szereped. Nincs apaképem, ezáltal minden egyes kapcsolatom egy sz*r. Valószínűleg minden kapcsolatomban részben, egy kicsit azt a biztonságot várom el, amit tőled kellett volna megkapnom – mondta a műkörömépítőként dolgozó nő, hozzátéve: apjától feltétel nélküli szeretetre és biztonságra lenne szüksége, ám mivel ezeket nem tudja neki megadni, szeretné, ha örökre távozna az életéből. Hangsúlyozta, hogy nincs energiája ahhoz, hogy rendbe hozzon 29 évet.
Bár Házasság első látásra Orsi lelkileg megterhelő perceket élt át, vélhetően még szüksége lenne egy pszichológus segítségére, hogy valóban megdolgozza azt, ami a múltjában történt.
A sasszemű nézőknek, netezőknek viszont semmire sem volt szükségük ahhoz, hogy beindítsák a kommentcunamit Orsival és Gaál Viktorral kapcsolatban. Sokak szerint ugyanis a bongyori hajú lélekbúvár és a műkörmös között csak úgy szikrázott a levegő a pszichológiai tréning során, s szinte biztos, hogy van köztük valami!
– Viktor és Orsi szerelmesek.
– Sok boldogságot nekik.
– A műsor után lehet összejönnek, két legyet egy csapásra, lesz egy saját dokija.
– Én is észrevettem, hogy van köztük valami.
Ilyen és ehhez hasonló kommentek árasztották el a közösségi oldalakat, ám ezt már csak azért is érdemes fenntartással kezelni, mert Gaál Viktort az első évad után a másik szakértővel, Tóth Melindával boronálták össze.
Nos, az utolsó epizód után Oláh Orsi fontosnak találta, hogy egy bővebb Instagram-posztban értekezzen az érzéseiről. Fontosnak találta, hogy ismét megemlítse Gaál Viktor nevét, és ezzel bizony dobott egy kis parazsat a tűzbe, a nézők ugyanis már kezdték elfelejteni, hogy korábban összeboronálták őket.
– Viktorral továbbra is együtt dolgozunk a múltban szerzett sebeimen, az én elhatározásomra – kürtölte világgá Orsi, és hát tudjuk, hogy van a mondás: nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja.