Interjú

Házasság első látásra Renije: „Összezuhanás közeli állapotba kerültem”

M. K.

Létrehozva: 2025.01.08.

Véget ért a párkapcsolati reality második évada a Tv2-n, ami ezúttal is hatalmas sikert aratott. A Házasság első látásra egyik happy enddel végződő történetében Kovács Reni is résztvevő volt, amiről most a Borsnak adott interjújában mesélt.

A Házasság első látásra idén is óriási érdeklődésre tett szert, Reni és Brumi kapcsolata pedig a kisebb zökkenőket leszámítva igazi tündérmesévé avanzsálódott. Renivel az átélt kalandokról, nehézségekről és érzésekről beszélgettünk.

Házasság első látásra
Házasság első látásra Reni és Brumi kitartott egymás mellett, mindketten igent mondtak a fináléban (Fotó: TV2)

Házasság első látásra: Reni hálatelt szívvel tekint vissza

A csinos feleség elárulta nekünk, milyen volt részt venni a műsorban, milyen érzésekkel állt Brumival szemben a végső döntésnél és milyen félelmek voltak benne. 

Hogyan indultál neki az egésznek, miért jelentkeztél a műsorba?

Alapvetően bíztam benne, hogy hasonlóképp alakulnak majd a dolgok, mint ahogy végül tényleg megtörténtek, pont ezért jöttem a műsorba. Amikor megtudtam a hírt, hogy megtalálták a férjemet, örültem és reméltem, hogy olyan személy fog majd ott állni, akiben valóban felfedezhetem majd a szépet, akivel megkedveljük és megszeretjük egymást. Úgy voltam vele, ha kapok egy társat, akivel jól együtt tudok működni, az egy tök jó dolog, de ha olyat kapok, aki mindemellé még tetszik is, az igazi főnyeremény. Erre adtam volna a legkevesebb esélyt, hogy ilyen érzéseket tápláljak valaki iránt, ráadásul hat hét alatt. Nálunk nem arról volt szó, hogy végigcsináltuk tisztességesen ezt a hat hetet, hanem itt tényleg érzelmek indultak el ennyire rövid időn belül, pedig én általában óvom magamat ezektől. 

Nem volt benned félelem?

Dehogyisnem, sok mindennel kapcsolatban. Bár töltök fel tartalmakat a TikTokra és az arcom nem volt teljesen mindenkinek ismeretlen, hiszen 72 ezer követővel rendelkeztem már induláskor, illetve több kisebb műsorban is szerepeltem már, ettől én még egy civil ember vagyok és ez egy teljesen más helyzet volt. A rengeteg kamera nekem is ismeretlen volt, noha megfelelési kényszer nem volt bennem, azért izgultam, nehogy valami hülyeséget mondjak vagy például hasraessek. Féltem attól is, hogy mi van, ha valaki olyan fog várni az oltárnál, akivel nem biztos, hogy működni fog a dolog, akár külsőleg, akár habitusát tekintve, ilyenre volt azért példa az előző évadban is. Meg persze tartottam tőle, hogy mi lesz, ha a férjem nem olyan nőt kap majd a személyemben, akit várt volna. 

„Óriási hála és boldogságérzet van bennem”

Mit éreztél a fináléban?

– Amikor végignéztem az adást, ugyanúgy remegtem a tévé előtt, mint ott. Én nem gondoltam volna, hogy az esküvő napját lehet még überelni, de sikerült, mert az utolsó nap még ezen is túltett. Az oltárnál olyan ideges voltam, hogy majdnem elájultam, pedig ott nem volt még ekkora tétje. Persze nyilván szomorú lettem volna, ha Brumi nemet mond, mert akkor nem indultunk volna el a közös úton. A levelet én kezdtem és egy kicsit ugyan meg is könnyebbültem utána, de amikor Peti következett, ott már összezuhanás közeli állapotba kerültem. Én tényleg azt hittem, hogy nemet fog mondani, de nagyon örültem, hogy másodszorra is igent mondott nekem, ez szavakkal szinte leírhatatlan. Óriási hála, szeretet és boldogságérzet van bennem.

Hogy látod, jó döntést hoztál? Milyen visszajelzéseket kaptál a műsor alatt?

– Egyetlen percig sem bánom, hogy teljes mértékben átadtam magam mind a szakértőknek, mind Petinek, illetve később a nézőknek is, mert igenis meg akartam mutatni ezzel, hogy nem minden a külső és egy “ilyen lány” is tud más lenni, mint amit elképzelnek. Néztem a kommenteket hétről hétre, ami eleinte elszomorított, mennyire sokan élnek a sztereotípiák hálójában, de jó volt látni, hogy az emberek idő közben ezt le tudták vetkőzni és tudtak a felszín alá látni, akár velem kapcsolatban, akár Petivel kapcsolatban, akár a házasságunkat illetően. 

„Ez egy fantasztikus kaland”

A családod támogatott téged?

– Ellenvetésük ugyan nem volt, de erős túlzás lenne azt állítani, hogy támogattak. A nagymamám nagyon aranyos, ő szokta ezeket támogatni, de Anyukám azért szkeptikusabb volt az elején. Viszont ahogy haladtam előre a válogatókon és később az is kiderült, hogy találtak férjet nekem, ők is egyre közelebb kerültek ehhez az egészhez és kezdtek hinni a dologban.

Milyen élményekkel távoztál?

– Amikor véget értek a forgatások, nem voltam jól, mert őszintén úgy látom, hogy ez egy fantasztikus kaland; annyira sok inger és élmény ért minket, hogy ezt tényleg csak az tudja igazán átérezni, aki részt vett ebben. 

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek