A társkereső kísérlet 2. évada is véget ért és kiderült, hogy a hat házaspár közül mindössze kettő döntött a folytatás mellett. A Házasság első látásra szereplői közül talán Orsi és Zoli válása tűnt a legegyértelműbbnek, vagy mégsem? Most kiderült, hogy a fiatalok szívesen újrakezdenék.
A Házasság első látásra Zoli és Orsi számára nem hozott szerelmet, sőt a pár több nehézséget élt át a kísérlet 6 hete alatt, mint boldog pillanatot. Ezek után a nézők egyáltalán nem lepődtek meg azon, hogy mindkét fél a válásra voksolt. Most azonban kiderült, hogy szívesen újrakezdenék és változtatnának a dolgokon.
Orsi és Zoli házassága már az esküvő után ingatag lábakon állt, hiszen a fotózáson komoly konfliktus alakult ki közöttük. Az újdonsült férj megpróbálta felemelni feleségét egy kép erejéig, arája azonban ezt nagyon zokon vette és teljesen kiakadt. Ezután csak sokasodtak a veszekedések, és bár akadtak békülések is, de a hat hét végére sem sikerült megoldani a gondjaikat. Így végül szinte senkit sem lepett meg, hogy mindketten a válást választották. A döntés után viszont kiderült, mindketten szívesen újrakezdenék, ha lenne rá lehetőség.
Rossz volt hallani, amikor azt mondta, hogy nem szeretne tovább a feleségem lenni. Csalódottság fogott el, mert azt érzetem, hogy ha valaki így ki szeretne lépni az életemből, akkor én sem csináltam teljesen jól a dolgokat
– kezdte szomorúan a Tények Plusznak Zoli.
– Az igen kimondása után körülbelül 10 perccel már el akart válni tőle. Egy kép erejéig fel akartam venni az ölembe, de ő nem akarta. Nem tudtam, hogy rosszat teszek ezzel, de most már értem, és ha oda visszamehetnék, másképp csinálnám. Akkor Orsi talán nem zárt volna be, és nem gyulladt volna fel nála az a piros lámpa, ami az egész kapcsolatunkra rányomta a bélyegét – vallotta be az exférj.
Az egykori feleség is hasonlóan vélekedik arról az ominózus pillanatról, de ő a saját viselkedésén változtatna.
Szívesen visszamennék az első kiakadásomhoz és megpróbálnám jobban kommunikálni Zoli felé a problémáimat
– árulta el.
Ezek után úgy tűnik, hogy a házaspár kapcsolata mindössze egyetlen rossz pillanaton múlt, és ha újrakezdhetnék a kísérletet, talán boldogok is lehetnének, de ez már sosem derül ki.