Külföld

Ezért tűnt el Kandász Andrea: Elhagyta az országot és egy ideig nem tér vissza

M. K.

Létrehozva: 2025.01.26.

Az ismert tévés tizenöt esztendeje az év első három hónapját külföldön tölti. Kandász Andrea a Borsnak adott interjújában elárulta, hogy miért szökik meg minden évben, hogyan telnek ilyenkor a napjai és milyen nagy újdonságra készül idén.

Kandász Andrea egész évben, gyakorlatilag hét napból hetet dolgozik és egyetlen percre sem áll meg. A KandászMamik műsorvezetője elmesélte nekünk, hogy év végére nagyon elfárad, az ünnepeket viszont már mindig családjának szenteli. Andi újévkor férjével Ázsiába utazott, ahonnan március végén térnek majd csak haza: ilyenkor tud ugyanis kiszakadni az itthoni környezetből, ahol egyébként mindig a maximumot nyújtja és minden feladatának és megkeresésének eleget tesz. 

Kandász Andrea
Kandász Andrea lánya körülbelül tíz éve nem tart már velük az év eleji utazásra (Fotó: Nagy Zoltán)

Kandász Andrea: „Itt nehezebben ér el bennünket a stressz”

A műsorvezető elárulta, hogy a megszokottból való kiszakadás közelsem jelenti azt, hogy pihennének. – 2024-ben április 1-jétől gyakorlatilag január 10-éig – a karácsonyt leszámítva – folyamatosan dolgoztam, iszonyatosan sok volt a munka. Rengeteg szülőszobás, KandászMamik-os és influenceres megkeresésem volt , amiket mindig szívesen és nagy lelkesedéssel csinálok, de 

egyszerűen nem volt időm pihenni: úgy telt el az év, hogy levegőt sem kaptam és aludni is alig aludtam, pedig június 23-án eltört mindkét kezem. Én magam sem tudom, hogy tudtam mégis ennyi mindent belesűríteni törött kézzel.

Andi elárulta, hogy tizenöt éve minden évben olyan helyen töltik az év első három hónapját, ahol jóval melegebb az időjárás, mint ilyenkor itthon. – Körülbelül tíz éve vált reálissá, hogy ezt megtehetjük, amióta a lányom is felnőtt, előtte vele utaztunk. 

Sajnos nem bírom a hideget, nulla fok alatt teljesen lemerevedek, ami a kéztöréssel csak még rosszabb lett idén. Én akkor működöm jól, ha meleg van. Most Délkelet-Ázsiában vagyunk, ahol digitális nomádként élünk, így nehezebben ér el bennünket a mindennapi stressz és sokkal jobban el tudok mélyedni magamban. Ezért is tűntem el a közösségi oldalakról: nincs baj, csak most muszáj egy kicsit offline is lennem.

Andi saját bevallása szerint ez nem egy nyaralás, hiszen csak két hét pihenést engedélyeznek maguknak az elején és még egy hetet a végén, de a többi nap ugyanúgy munkával telik, csak más ritmusban. – Fix napirendünk van, 7-kor kelünk, két órát futok, utána két órát lent vagyunk a tengerparton, úszom is, majd 11 körül feljövünk reggelizni és este 7-ig dolgozunk. Az októbertől decemberig felvett anyagok utómunkáját csinálom, ekkor forgattuk a Sztármamikat Sáfrány Emesével, Jakupcsek Gabriellával és Csisztu Zsuzsával. Ezeket most tudom megvágni, vagyis előre dolgozunk – mondta.

Kandász Andrea új programmal készül 2025-re

A KandászMamik műsorvezetője fontosnak tartja az életben az egészséges életmódot, így többek között azt is, hogy mellőzze a gyógyszereket és helyette fűszereket használjon a főzéshez, mint mondja, jelenleg is tanulja kint a különböző fűszerek hatásmechanizmusát, illetve sokat jár főzni helyi séfekhez, hogy mindent elsajátíthasson a gyakorlatban is.  Ugyanúgy élünk itt is, mint otthon, csak itt előkészített programokat csinálunk. Most épp egy 45 év feletti nőknek szóló életvezető program kidolgozása van folyamatban, amiről szeretnék majd tévéműsort is forgatni és a meglévő közösségeimbe is szeretném bevinni. 

Az lesz a lényege, hogy “álmodd magad újra”, vagyis, hogy hogyan lehet 45 év felett is hasonlóképp fittnek maradni testben és lélekben egyaránt akkor, amikor fizikailag már mégsem működik úgy a test, mint 25 évesen. 

Andi tavaly végzett el egyébként egy pilatesoktatói képzést is, amellyel online tanfolyamokat tervez majd indítani. Eleinte a jóga helyett keresett magának a futás mellé egy másik mozgásformát, ami hatékony, segíti a test átalakulását és fiatalon tartja a sejteket, vagyis, ami megoldást ad olyan problémákra, amik a 45 év fölötti nőket érintik. A pilates sok mindenre megoldást nyújt, például ruganyosak maradhatnak a testünk azon részei, amik már kezdenek elmerevedni. 

A program, amin most dolgozom, azt a célt hivatott szolgálni, hogy 45 év felett ne a B oldalon érezze magát egy nő, hanem elhiggye, hogy van esélye egy második történetre is az életben. Nekem szociológusként, pszichológusként, coach-ként és dietetikusként nagyon fontos a tudatosság, hogy a testünket és a lelkünket is kordában tudjuk tartani.

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek