Fejes Tamás szerint a TV2 nagysikerű műsorának új évada még színesebb, még izgalmasabb lesz, mint az első volt. A Kincsvadászok sztárja a Borsnak kulisszatitkot árult el az új széria forgatásásásról, amiben bőven akadtak vicces és faramuci pillanatok.
A műtárgy-kereskedő show első évadában vállalt először kereskedelmi csatorna műsorában szereplést Fejes Tamás. A Kincsvadászok forgatását nagyon élvezte, és korábban azt is elárulta, hogy megváltozott az adások után a megítélése.
Fejes Tamás, a Tankcsapda dobosa közel harminc éve foglalkozik hangszer-kereskedelemmel, üzlethálózata, a Hangszerarzenál saját területén évek óta piacvezető. Magángyűjteménye mellett gyakran vendéglátóhelyeire - a debreceni Paripa csárdába, a most megnyílt Kapcsolj ki elnevezésű vendégházába, és a hamarosan nyíló új vendéglátó helyére, a Csinibabába - is vásárol régiségeket a műsorban.
− A második évad forgatását, ahogy az elsőt is, úgy csináltam végig, hogy közben turnéztunk a Tankcsapdával – kezdte a Borsnak Fejes Tamás.
Szerintem az emberek már azt fogják gondolni rólam, hogy én mindig fáradt vagyok. Tényleg, kemény volt a kettőt egymás mellett csinálni, de persze egy pillanatát sem bánom. A Kincsvadászok második évada még színesebb lesz, mint az első, mi kereskedők is összeértünk. És érdekesség, hogy akik jöttek a stúdióba eladni valamilyen tárgyat, most már célirányosan valamelyik kereskedőnek akarták eladni. Ami miatt voltak vicces és faramuci helyzetek. Minden ami lyukas, törött, azt valahogy mindig rám akarták sózni
A Tankcsapda zenésze az első szériában sokat költött. Kíváncsiak voltunk, ez most is így lesz-e.
− Most sokkal többet vásárolok – nevetett nagyot. − Egyébként azokon kívül, amiket az első évadban megvásároltam, műtárgyakat, tárgyakat, mást is adott nekem ez a műsor! Megismert egy teljesen más közeg, nem Tankcsapda rajongók. És nagyon sok pozitív visszaigazolást, megerősítést kaptam, kapok. És már nem csak a azért állítanak meg az utcán, mert a Tankcsapdában zenélek, hanem a műsor miatt. Vannak például, akik segítséget kérnek családi örökség miatt, hogy ne verjék át őket, ez nekem nagyon jól esik! Mint ahogy az is, hogy megváltozott a megítélésem, ki tudtam lépni abból a skatulyából, amit évekkel ezelőtt rám aggattak, és aki közel sem én vagyok!
Kincsvadászok január 6-án és 7-én 20:30-tól, január 8-tól pedig a Tények Plusz után minden hétköznap este a TV2-n!