Különleges helyre ment a pasijával Megyeri Csilla.
Az ismert műsorvezető, Megyeri Csilla tavaly augusztusban mindenkit sokkolt, mikor bejelentette, hogy közel 11 év után szakítottak a párjával. Nem sokkal később kiderült, hogy újra rátalált a szerelem, azóta is együtt van Nico-val, akivel úgy tűnik, hogy nagyon boldogok – most is különleges helyre mentek randizni.
Megyeri Csilla a közösségi oldalán mutatta meg, hogy szerelmével Budapest egyik legszebb helyén voltak randevúzni, a New York Palace Café-ban, ahol természetesen jó sok kép készült róluk, illetve azokról a finomságokról, amiket fogyasztottak. Látni rajtuk, hogy nagyon élvezik egymás társaságát és igazán boldogok együtt – a kommentelők is szinte csak pozitív üzeneteket hagytak a posztnál.
Ragyogsz végre 🥰😍
Annyira jó rátok nézni❤️
Az utolsó kép mindent visz! Jó így látni téged!❤️
– írták.
Megyeri Csilla az utóbbi években rengeteg műsorban szerepelt, szárnyal felfelé a karrierje, de azt egyelőre nem lehet tudni, hogy mi lesz a következő nagy dobása.
Itt lehet megtekinteni Megyeri Csilla randizós posztját: