Szombat este kezdetét veszi a heteken át tartó show-műsor a Dunán, ahol harminckét dal versenyez majd a „Magyarország dala” címért; a szóló, duett, illetve zenekari előadásokat megújult zsűri értékeli majd. Gubik Petra idén csatlakozik a négytagú zsűrihez hazánk egyetlen dalversenyében, ezzel kapcsolatban a Borsnak mesélt az érzéseiről.
Gubik Petra folyamatosan pörög, állandó színházi előadásai és koncertjei mellett tévés szerepléseivel is rendre lenyűgözi a közönséget. Előadóművészként megállás nélkül bizonyít, most azonban olyan szerepkörben mutatkozik majd, amelyben korábban még nem láthattuk: negyedik zsűritagja lesz a szombaton induló A Dal 2025 showműsorának, ami teljesen új dimenzió lesz számára. A színésznő lapunknak adott interjújában elárulta, nagy megtiszteltetésnek érzi a feladatot.
BORS: Hogyan érintett a felkérés, miért kértél gondolkodási időt?
− Ez egy komoly felkérés, aminek súlya van. Közreműködni Magyarország egyetlen dalversenyében, amit tizennegyedik éve rendeznek meg, tényleg megtiszteltetés. Pontosan ezért gondolkodtam rajta, mert nagy felelősség egy ilyen feladatot ellátni és jól csinálni. Először fel kellett fognom a megkeresést, aztán mérlegelni és bátorságot gyűjteni hozzá, hogy belevágjak.
Rengeteg helyen bizonyítottál, gyakorlatilag nincs ismeretlen számodra, 2022-ben ebben a műsorban is részt vettél. Most mégis újfajta szerepkörbe kerülsz, mennnyire érzed ennek a súlyát?
− Azt gondolom, hogy maximálisan. Kicsit furcsa lesz talán elsőre, hogy most az asztal másik oldalán kell majd helyet foglalnom, de erre is felkészültünk, mert az egész stáb, a csapat olyanfajta profizmussal rendelkezik, amelyben öröm dolgozni. Egy biztos, nagyon fogok izgulni mindenkiért, talán azért is, mert tudom milyen oda kiállni és versenyezni.
Mit gondolsz, mennyire leszel szigorú? A nagyfokú szubjektivitás mellett nyilván kell egyfajta tárgyilagosság is, ez mennyire lesz nehéz neked?
− Hiszek az építő jellegű kritikában és a realitásban. Minden szempontból igyekszem szem előtt tartani, hogy a műsor címe nem véletlenül az, hogy A dal. Fontos a komplexitás, hogy milyen összhangban van a zene és a szöveg az előadóval, hogy az illető mennyire önazonos abban, amit csinál. Külön öröm ha saját szerzeménnyel érkeznek a művészek, ha a dalaikon keresztül bepillantást kaphatunk a világukba.
Téged mi az, ami először magával ragad egy dalban: inkább a dallam vagy a szöveg?
− A legszuperebb, ha a kettő együtt mozog, kéz a kézben. Akkor mint a szivacs, úgy szívja be az agy és csak arra vágyik, hogy újra hallhassa.
A színpadon állva művészként rengeteget adsz az embereknek, ugyanakkor töltekezni is szükséges, mit gondolsz, a zsűri székében mindkettő megvalósul, vagy ez inkább a töltekezésről szól? Téged mi tölt fel igazán?
− Az aktív és passzív pihenésben egyaránt meg tudom találni az energiaforrást. Szomjazom az inspiráló helyzeteket, embereket, közeget. Keresem az új impulzusokat. A színpad másik oldalán vár rám feladat, ami egy egészen új helyzet, biztos vagyok benne, hogy nagyon sokat tanít majd nekem. Bár úgy tűnik egy helyben ülünk, agyban már most komoly munka zajlik, ahogy a színfalak mögött is.
A Dal 2025 – szombatonként 19:35-től a Dunán.