Ismét eltelt egy év, így az énekes idén már a harmincegyedik születésnapját ünnepelte. Veréb Tamás számára mindig is édes volt az ünneplés, azonban idén nem tervezett nagy feneket keríteni a dolognak.
Nagy napon van túl az énekes, ugyanis harmincegyedik születésnapját ünnepelte tegnap. Veréb Tamás az esemény előtt őszintén beszélt nekünk az ezzel kapcsolatos érzéseiről és arról, mennyire szeret ünnepelni.
– Szeretem megünnepelni az élet ajándékait, de nem vagyok nagy rendezvény párti.
A harmincadik születésnapomon relatíve sok emberrel ünnepeltem, idén szerintem sokkal visszafogottabb lesz, inkább a szűk baráti körben.
Szerintem én vagyok az egyetlen, aki várta a harmincas éveit az életben. Most van az az időszak, amikor elkezdtem komolyan venni magam és szerencsére a világ is egyre komolyabban vesz. Már nem az a huszonéves srác vagyok, aki eddig, ez pedig egy jó felfedezés volt. Vidéki fiú módjára mindig szerényen álltam a dolgokhoz és mindig háromszor megdolgoztam mindenért, amiért utólag nagyon is hálás vagyok, mert sikerült bizonyítani magamnak – kezdte lapunknak Tomi.
Csupa jó dolog történik az előadó életében, ugyanis a szakmai sikerei mellett nemrégiben eljegyezte kedvesét, így hamarosan már az esküvőjük tervezése is napirendi pontra kerül.
– Most érzem azt, hogy kezd beérni a munkám gyümölcse, amiért az utóbbi 10-15 évben dolgoztam.
Szerencsére a szakmai- és a magánéletemben is kiteljesedhettem, ezért őszintén mondom, hogy révbe értem.
Bízom benne, ha tíz év múlva is beszélgetünk erről, akkor tudom majd mondani, hogy nemcsak tervezgetés szinten vannak céljaim, hanem már meg is valósítottam őket.