"Csak magamból adtam, és elfogytam" - a kiégés szélére sodródott Antal Timi
Ezzel együtt megtette a nagy bejelentést a gyerekekkel kapcsolatban.
Antal Timi immáron öt éve édesanya, és az életét el sem tudná képzelni szeretett csemetéi nélkül. Emmával és Vencellel teljes az élete, mindazonáltal az évek során azt is tapasztalta, hogy anyának lenni nagyon nehéz feladat. Mindig minden idejét annak szentelte, hogy a gyerekeinek éljen, a gyerekeiért tegyen mindent, és közben megfeledkezett saját magáról. Szerencsére azonban Timi felismerte a problémát, és rájött, hogy amennyiben nem szán megfelelő mennyiségű minőségi időt magára, akkor az az egész család számára rossz.
– 5 év anyaság kellett ahhoz, hogy rájöjjek és megtanuljam: az “énidő” egy anyának nem luxus, hanem szükséglet! Évekig lelkiismeret-furdalással indultam neki egy-egy olyan programnak, ami nem a gyerekekről szólt, hanem rólam! Ahol töltekezem, ahol szórakozok, ahol saját magammal foglalkozom! Ahol semmi más nem számít, csak az, hogy magamnak adjak valamit! Élményt, szabadságot, mozgást, csacsogást a barátnőkkel, vagy csak egyszerűen egy könyv olvasása nyugiban, egy tánc óra, ami megmozgat, egy hely, ahol végre kiengedhetem a hangom és énekelhetek anélkül, hogy megszólalna valamelyik gyerek: “anya, hagyd abba” – kezdtet bele Timi.
– Hosszú volt a tél, úgy éreztem egyszerűen nem akar már elengedi és magába szippant! Átadtam magam a szürke hétköznapoknak és szépen lassan eljutottam odáig, hogy már ahhoz sem volt kedvem, amit addig szenvedélyesen csináltam! – árulta el.
Mert nem adtam magamnak időt! Nem adtam magamnak vissza semmit! Csak magamból adtam, és elfogytam…. Elfogyott a türelmem és elfogyott belőlem minden, ami addig éltetett! Ekkor jöttem rá, hogy ez így nem mehet tovább! Mert ez senkinek nem jó! Nekem sem és a gyerekeknek sem!
– teszi hozzá Timi.
– Nincs egyszerű dolgunk, mert a nagyszülők távol vannak. Persze, ettől függetlenül sokszor erejükön felül állnak mellettünk és jönnek, amikor tudnak, de ez a hétköznapokból nem szed ki! Így arra a döntésre jutottunk, hogy megkeresünk egy dadust, akiben úgy megbízunk, mint saját magunkban! Lujzi néni az én megmentőm! Átértékeltem az időt, és mostmár tudom, hogy havi 1-2, gyerekek nélkül töltött este vagy délután, vagy 1-2 óra, sokkal többet ad a családnak, mint az, hogy soha semmilyen formában nem engedem meg magamnak azt a “luxust”, hogy magammal is törődjek és nem megyek el mellőlük!
Mert ez a pár óra sokat ad nekem, hogy aztán én is adni tudjak! Magamból, a szeretetemből, a türelmemből! Az egész lényemből! Azóta sokkal kiegyensúlyozottabb vagyok, türelmesebb vagyok a gyerekekkel, újra élvezem az anyaságot! 5 éve először érzem úgy igazán a motivációt arra, hogy sportoljak! Sok tervem van még, és ha a jó Isten is megsegít, remélem ezek nem csak magam mögött hagyott álmok lesznek, hanem maga a valóság.
