Az ország nagypapája kemény időszakon van túl. Baranyi Lászlónak ugyanis hét fogát is kihúzták, de a jó hír, hogy már készül a vadiúj fogsora, amivel – ahogy ő fogalmaz – a következő száz évre tervez.
Baranyi László fogászati kezelések során esett túl, ráadásul a bölcsességfoga eltávolításával egy régi boksz-élmény is eszébe jutott. Baranyi László kora ellenére még mindig viccelődve, boldogan mesélt az orvosi beavatkozásról, már új fogsorát várja.
Voltak kisebb zűrök az életemben mostanában, de szerencsére a nehezén túl vagyok. Hét fogamat húzták ki, felül az összeset. Hab a tortán, hogy egy bölcsességfogamnak is búcsút kellett mondanom. Az kemény menet volt, azt hittem, belepusztulok. Vésték. Komolyan mondom, elkezdték a vésési munkálatokat a fogorvos és az asszisztense – semmit nem éreztem – de amikor a kalapáccsal nekiállt az agyamat püfölni, visszajött az az idő, amikor még a Magyar Néphadseregben öklöztem.
– kezdte Baranyi Laci bácsi, majd felelevenítette az ökölvívós élményt is.
„Akkoriban jó kondiban voltam, gondoltam hát kipróbálom az ökölvívást. Na, akkor belehajoltam egy jobb horogba és nem tudtam, merre van az arra. Na, tegnap pont olyan érzésem volt, egy pillanatra elment a kép. Tiszta fekete lett minden, attól féltem, hogy elájulok. Aztán visszajött előbb a hang, majd a kép is szépen” – mesélte a Família KFT nagypapája lapunknak, majd viccelődött azzal is, hogy jelenleg csak turmixolt ételeket tud fogyasztani.
Úgy éreztem magam, mintha ismét csecsemő lennék, hiszen csak az ínyemmel tudtam rágni. Tele van a hócipőm a mixeléssel. Csorog a nyálam, ha csak eszembe jut egy jó marhapörkölt. A következő száz évemre viszont már készülnek a fogaim.
– mondta nevetve Baranyi László a Borsnak, majd elárulta, a fogorvos-mizérián túl – hála az égnek – jó egészségnek örvend.
„A fogászati kezelést megelőzően haraptam viaszra, a doktornő felülről fogta, az asszisztense alulról. Hát megszenvedtem rendesen, azt is. Mindezt leszámítva, jó egészségnek örvendek.”