Bár a fél ország rajongott értük, a család a nyilvánosság kizárásával kívánt búcsúzni. Nem Bényi Ildikó az egyetlen, akinek a temetésén csak a família lesz jelen.
Bényi Ildikó halála az egész országot megrázta március 12-én. Ez nem csoda, hiszen az Önök kérték bájos háziasszonya cseppet sem volt megosztó személyiség: profizmusa és kedvessége nemcsak az interjúalanyait kápráztatta el, hanem a tévénézőket is.
Azóta az is kiderült, hogy az 55 évesen elhunyt tévéstől március 24-én vesznek végső búcsút a hernádvécsei temetőben. Bár vélhetően hatalmas tömeg gyűlt volna össze Bényi Ildikó temetése miatt a sírkertben, a hivatalos tájékoztatás szerint a család kérésére a szertartás a média kizárásával történik, a megemlékezésről nem készíthető és nem osztható meg fénykép vagy egyéb felvétel.
Nem Bényi Ildikó az egyetlen, akitől a nyilvánosság teljes kizárásával vesznek végső búcsút, számos híresség temetése történt az elmúlt időszakban teljes titokban. A Bors összegyűjtötte azokat az ismert művészeket, akiktől csak a legközelebbi rokonok tudtak elbúcsúzni, és csak később derült ki, hol is nyugszanak pontosan.
Tompos Kátya mindössze 41 évet kapott a sorsról, de emlékét soha nem feledik a barátok, a szakma és a színházkedvelők sem. A kivételes tehetségű színésznő 2024-ben, május utolsó napján hunyta le örökre a szemét. Halála sokkolta az egész országot, hiszen nagyon hittek és szerettek volna segíteni a gyógyulásban. Sajnos azonban későn derült ki a nyilvánosság számára, hogy nagy a baj, és hiába az összefogás, a segítség már későn érkezett. Kátya szervezete feladta a küzdelmet.
A Bors már korábban beszámolt arról, hogy Kátyát a nyilvánosság teljes kizárásával kísérik majd utolsó útjára. Azt azonban senki nem tudta, hogy Tompos Kátya temetése 2024 júniusában meg is történt, Kátyát a Farkasréti temető művészparcellájában helyezték végső nyugalomra, teljes titokban.
A Marica grófnő című operett egyik dalának ikonikus sorai díszítik az 51 éves korában elhunyt Vadász Zsolt síremlékét. A 2024 június 21-én, gyors lefolyású betegség után elhunyt színészt teljes titokban, a nyilvánosság kizárásával helyezték végső nyugalomra a Fiumei úti temető végében. Mivel a temetés pontos időpontját is titokban tartották, sokáig azt sem lehetett tudni, hogy pontosan hol nyugszik a sokoldalú, felejthetetlen tehetségű bonviván, aki az évek során musicalekben és operettekben is megmutatta tehetségét.
A Ripost tavaly nyáron megtalálta Vadász Zsolt végső nyughelyét, ami tele van koszorúkkal és virágokkal. Ez nem csoda, hiszen a művészt mindenki tisztelte és szerette a Nagymező utcai teátrumban, igazi családtagnak számított.
A népszerű színész idén januárban került kórházba, miután otthonában elesett és combnyaktörést szenvedett. Az eset után egy magazinnak még optimistán nyilatkozott, és elmondta, hogy kiváló ellátásban részesül, és a szobájából nyíló havas panorámát kifejezetten romantikusnak találja. Akkor még úgy tűnt, hogy állapota javul, azonban a szervezete végül nem tudta legyőzni a hosszú betegség kimerítő hatásait.Harkányi Endre halála óta már több nap is eltelt, ám arról továbbra sem volt információ, hogy hol és mikor vesznek végső búcsút a 90 évesen elhunyt művésztől. A Bors ekkor megkereste a Vígszínház sajtóosztályát, ahonnan azt a hivatalos választ kaptuk, hogy Harkányi Endre temetése már meg is történt.
A Bors azóta megtudta, hogy Harkányi Endre a Kozma utcai izraelita temetőben nyugszik. Bár természetesen arra még várni kell, hogy a művészetéhez méltó síremlék elkészüljön, egy koszorú és néhány kő már most díszíti a végső nyughelyet.
Gesztesi Károly halála sokként érte az egész országot. A színészt 2020. januárjában, a nyilvánosság kizárásával, a szűk család és a legközelebbi barátok jelenlétében temették el Budakalászon, a Csalogány utcai temetőben.
Gesztesi Károly fejfájáról a hot! magazin Facebook-oldala tett közzé egy fényképet, amely a délután két órakor kezdődő temetésen készült.
„Viszontlátásra az Úr napján” – olvasható a színész fejfáján. Halála után ezekkel a szavakkal búcsúzott tőle Németh Sándor, a Hit Gyülekezetének alapítója és vezető lelkésze is.