A színészt és feleségét az otthonukban találták meg holtan.
Nemrég osztották meg a hírt, hogy két hónappal a tragikus haláluk után, amely az egész világot megrázta, eltemették az Oscar-díjas színészt, Gene Hackmant és feleségét, Betsy Arakawát. Temetésüket az új-mexikói Santa Fében tartották. A temetés előtt Gene Hackman három gyermeke és számos közeli barátja is részt vett egy privát megemlékezésen is. A házaspárt, akiket február 26-án holtan találtak Santa Fe-i otthonukban, most végre örök nyugalomra helyezték.
A pár halála az egész világot sokkolta, miután az otthonukban bukkantak rájuk holtan, az egyik kutyájukkal, a Zinna nevű kelpie keverékkel együtt, míg két másik kutyájukra élve és egészségesen találtak rá.
A halálukat övező, kezdeti rejtélyt követően kiderült, hogy Betsy Arakawa körülbelül egy héttel a férje előtt halt meg: a kórbonctani vizsgálat kimutatta, hogy a 65 éves Betsy – akit Betsy Hackmanként is ismertek -, hantavírus tüdőszindrómában hunyt el, egy ritka, de potenciálisan halálos betegségben, amely fertőzött rágcsálóürüléken vagy nyálon keresztül terjed az emberekre. Gene Hackman egy héttel a felesége után hunyt el szívbetegségben, a halálában pedig az Alzheimer-kór is jelentős tényezőt játszott.
A TMZ által megszerzett jelentésekben később megállapították, hogy Gene Hackman négymillió dolláros birtoka a fertőzés táptalaja volt, ugyanis nyolc épületben is találtak döglött rágcsálókat és ürüléket, a színész és felesége pedig látszólag tisztában is lehetett a rágcsálók jelenlétével, ugyanis az ingatlan körül körbe csapdák voltak lerakva – írja a Mirror.