A TV2 műsorvezetője élete talán legjobb formájában van, és ez nem csupán duma, hiszen a Farm VIP vasárnap induló ötödik évadában majd a vak is láthatja, hogy sugárzik belőle a kiegyensúlyozottság. Demcsák Zsuzsa most a Borsnak adott exkluzív interjút az életéről, amit imád. Még akkor is, ha nem is olyan régen szembe kellett néznie minden édesanya rémálmával, az elengedéssel.
Demcsák Zsuzsa minden szempontból mozgalmas időszakon van túl, de továbbra sem pihen, hiszen a TV2-től folyamatosan kapja a lehetőségeket és rengeteg, nyilvános beszéd és médiatréninget tart. Vasárnaptól a Farm VIP 5. évadának műsorvezetőjeként találkozhatnak vele a nézők, majd március 21-én indul saját podcastje a TV2 Play-en, melyben érdekes és izgalmas szakemberekkel beszélget majd. És hogy miként alakult mostanában Demcsák Zsuzsa családi élete? Nos, a Bors interjújából erre a kérdésre is választ kapunk.
Bors: A vasárnap induló Farm VIP nem feltétlenül családbarát elfoglaltság egy műsorvezető számára. Könnyű 5 évad óta összeegyeztetni a kettőt?
Demcsák Zsuzsa: Sokkal nehezebb volt, amikor a gyerekeim még kicsik voltak. Így, hogy már felnőttek, jelentősen könnyebb. A forgatások ráadásul mindig nyáron voltak és ez az időszak ebből a szempontból mindig előnyösebb is. Egyébként pedig a Farm VIP forgatási helyszíne nincs olyan vészesen messze Budapesttől, így simán működött a reggel megyek, este jövök koncepció.
Hozzáteszem, hogy amilyen időszakokat átéltem a tévézés tekintetében, ez a mostani korszak már amolyan: walk in the park (séta a parkban).
Bors: Mi lenne a titkos fegyvere, ha csapattagként vágna bele a Farm VIP-be?
D.Zs.: A Farm VIP második évada óta minden évben azt várjuk Zsolti gazdával együtt, hogy legyen végre egy csapat, ahol női vezetőt választanak, de eddig ez nem történt meg. Sokszor elgondolkodtam már azon, hogy milyennek is kellene lennie egy női játékosnak, hogy a csapat benne lássa meg a vezetőjüket. Mindenesetre én nagyon szívesen kipróbálnám magam ebben a szerepkörben. Azt hiszem, kemény vezető lennék… Ugyanakkor nagyon célorientált is. Az általam tartott tréningek során kialakult bennem egyfajta ösztön arra, hogy látom, ki, milyen feladatban lehet erős. Az a tapasztalatom, hogy ha azt figyeljük, hogy az egyénnek mihez van kimagasló tehetsége és milyen feladatkörben érzi igazán jól magát, akkor tud igazán egy csapat hasznára válni.
Bors: Gondolkodott már azon, hogy idős korában egy városi lakásban, vagy inkább egy, a Farm VIP helyszínéhez hasonló környezetben élne-e szívesebben?
D.Zs.: Hogy hol töltöm majd az idős koromat földrajzi értelemben, azt most még nem tudom megmondani, de hogy aktívan és munkával töltöm majd az időmet, az biztos. Legyen az unokázás, kertészkedés, könyvírás, vagy valamilyen tudományos tevékenység.
A lényeg, hogy megtornáztassa a szürkeállományomat és elérhessek vele egyfajta meditatív állapotot.
Bors: A gyermekei felnőttek és lassan ki is repülnek a családi fészekből. Ki tud lépni a szűkebbre szabott anyaszerepből, ami 20 éve a mindennapjai része? Könnyen megy az elengedés?
D.Zs.: Hogy könnyen megy-e? Annyira nehéz volt, hogy magam sem gondoltam volna. Amikor a fiam bejelentette, hogy szeretne önálló lakásba költözni, szó szerint lefagytam és sírva is fakadtam az ebédlőasztalnál, pedig már korábban is beszéltünk róla. Egyébként a fiamnak és a lányomnak is van már komoly kapcsolata, így tulajdonképpen időszerű volt, hogy mindketten szép lassan önállósodjanak. Fejben készen is álltam rá. Aztán, amikor eljött a nap, és Benedek ténylegesen el is költözött, akkor kissé felfordult a világom. Az első hetekben könyörögtem neki, hogy legalább a szennyesét hozza haza hétvégente. Vasárnaponként pedig tömbökben adtam neki az ételhordókat, hogy nehogy éhen haljon. Egy anyának erre az életszakaszra tudatosan kell készülnie és arra is, hogy az elszakadás után újra kell definiálnia önmagát.
Emlékszem, esténként ott álltam a hűtőszekrény előtt és azon gondolkodtam, hogy most mihez is kéne kezdenem magammal és a felszabadult időmmel.
Mára már be is állt minden a normális kerékvágásba. Van, hogy ellopom az idejüket, de szerencsére mindketten szívesen tartanak amolyan anyás napot.
Bors: Mondjuk úgy, hogy komoly amplitúdók jellemezték az utóbbi éveit. Ugyanakkor jó ideje úgy tűnik, hogy minden a helyére került és nyugodt, kiegyensúlyozott életet él. Megérkezett?
D.Zs.: Nagyon jól érzem most magam. Tudatosan és sokat dolgozom, és úgy élek, hogy minden tekintetben látom magam előtt a célokat, melyeket szeretnék még elérni és a potenciált, ami még bennem van. Húsz évig a munka mellett a gyermekeim határozták meg az életemet, és most egy kicsit fellélegeztem még úgy is, hogy sosem éreztem fullasztónak, hogy a családom körül forgott minden gondolatom és a gyermekeim határozták meg a tetteimet. Most sokat tudok magamra koncentrálni. Tanulok és tanítok…
Bors: Sokat küzdött az Ön felé támasztott elvárásokkal? Mi kellett ahhoz, hogy ezeket el tudja engedni és csak önmagának igyekezzen megfelelni?
D.Zs.: Nem tudom, mikor történt meg velem, hogy már nem akartam mások elvárásainak megfelelni, és mikor lépett be a magam felé támasztott maximalizmusom. Az biztos, hogy ahogy haladtam előre az életben és a karrieremben, egyre inkább lenyugodtam és ez meghozta a magamba vetett hitemet és bizalmamat is.
Ezt a hitet nagyon nehéz megszerezni, de ha megvan, elveszíthetetlen.
Bors: Van olyan célja, amiért még tennie kell?
D.Zs.: Van egy tetemes listám, hogy mi mindent szeretnék még megvalósítani a következő két évben, és egy másik, amin a következő tíz év megvalósításra váró tervei vannak. Lépésről lépésre haladok.
Bors: Karrierje egyik sarokpontja lehet a TV2 Play-en hamarosan induló Példaképek Demcsák Zsuzsával című podcast.
D.Zsz.: Nagyon hálás vagyok a TV2-nek, hogy az ötlet megszületése pillanatától partnerként álltak mellettem. Az alapötletet a hasonló címmel, évekkel ezelőtt megjelent riportkönyvem adta. Rengeteg, főleg amerikai podcast adást hallgatok, miközben otthon főzök, vagy éppen edzek és mindig hallok egy-két olyan gondolatot, ami aztán foglalkoztatni kezd és arra késztet, hogy mélyebben is utánajárjak egy témának. Ebben a szellemben hívok meg olyan közéleti szereplőket a március 21-én induló műsoromba, akik sokat éltek, sokat tapasztaltak és még többet küzdöttek a céljaikért. Azt szeretném, hogy a nézők minden beszélgetéstől kapjanak valami többet, valami pluszt, amit aztán tovább vihetnek magukkal és beépíthetik a saját életükbe. Az, hogy ennek teret enged egy kereskedelmi csatorna, egyenesen zseniális és nagyon innovatív.