A csinos influenszer az elmúlt években őrületes változáson ment keresztül. A Farm VIP-ben Horváth Gréta jelenleg a sárgák csapatát erősíti, és ő az egyik nézői kedvenc. Voltak azonban korábban viharosabb időszakai is.
A Farm VIP-ben szereplő Horváth Gréta nevét több más televíziós műsorból is ismerheti a nagyközönség, jelenleg a sárga csapatát erősíti, nem is akárhogyan. A csinos anyuka igazi „Mamma” szerepbe került, ehhez azonban nem csak külső, de belső változásokon is keresztül kellett mennie, az út pedig nem volt rövid.
Horváth Gréta Éjjel Nappal Budapest-es, hebrencs csajszis szerepére még sokan emlékeznek, ez azonban már a múlté, hiszen számtalanszor bizonyította rátermettségét más műsorokban is. 2019-ben akkori párjával, Meggyes Dáviddal együtt vettek részt a TV2 Ázsia Expressz című műsorában, a páros erősen megosztó véleményeket váltott ki a nézőkből. Ordibálás, stressz és állandó veszekedések jellemezték őket, itt tehát még jóval egyszerűbb és éretlenebb arcát láthattuk a képernyőn Grétának. A reality-ben ennek ellenére teljesítményük kiemelkedőnek bizonyult és végül meg is nyerték az évadot. A műsor után kapcsolatuk elmélyült és összeházasodtak, 2022 januárjában azonban viharos válással ért véget a frigy. A válás hátterében Dávid hűtlensége állt, aki a Dancing with the Stars táncosnőjébe, Stana Alexandrába szeretett bele.
A válás után Gréta jelentős életmódváltásba kezdett, közel 30 kilogrammot fogyott és új hobbit is talált magának. Ezek a változások nemcsak külsőleg, hanem belsőleg is megerősítették őt, és segítettek neki újra megtalálni önmagát.
Gréti jelenleg a Farm VIP ötödik évadának egyik szereplője, ahol a sárga csapatban vívta ki magának a „Mamma” szerepet. A műsor kapcsán egyébként őszintén beszélt az őt ért kritikákról és plasztikai beavatkozásairól, hangsúlyozva, hogy nem titkolja azokat. Fantasztikusan néz ki és lelkileg is kiegyensúlyozott, ő most a nyugodt, mindenki tyúkanyója, aki ha kérik, sütit is süt egy világ végi pajtában. Horváth Gréta Instagram-oldalán korábban már beszámolt róla, hogy a Farmon töltött idő annyira nagy hatással volt rá, hogy azóta egy saját, kültéri pajtakonyhát is megvalósított, sparhelttel, amivel élete egyik legnagyobb vágya teljesült.
Horváth Gréta pályafutása és élete számos fordulatot vett az elmúlt években. A televíziós szereplésektől kezdve a magánéleti kihívásokon át az életmódváltásig sok mindent megélt, és mindezek során folyamatosan fejlődött és erősödött. Ma már nemcsak influenszerként, hanem inspiráló személyiségként is ismert, aki nyíltan vállalja életének minden aspektusát.