Aggodalom

Eltűnt Fekete Dávid és családja: Aggódnak a rajongók

Bors

Létrehozva: 2025.03.07.

Az utóbbi hónapokban teljes csend honol az énekes és családja körül. Egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy Fekete Dávid kisfia súlyos betegséggel született meg decemberben, azonban olyan pletykák is napvilágot láttak azóta, hogy a férfi a párjával sincs már együtt.

Fekete Dávid élete alaposan felfordult az utóbbi egy évben... Az egész egy tündérmesének indult, mikor megismerte új párját, Szintiát, akivel elképesztő intenzitással élték meg a kapcsolatukat. Gyorsan összeköltöztek, majd rá fél évre kiderült, hogy közös gyermekük is úton van. Sokaknak ez a tempó túl gyors és vakmerő lehet, azonban számukra ez természetes és magától értetődő volt mindvégig. Nem csoda hát, hogy az énekessel is madarat lehetett volna fogatni, mikor kiderült, hogy ismét apuka lesz, és egyébként párját is tejben-vajban fürösztötte az egész várandósság alatt, hogy véletlenül se érezze hiányát semminek. Ám amikor Szintia a hatodik hónapba lépett, súlyos dologra derült fény kisbabájukkal kapcsolatban: a gyermek tüdeje mellett ugyanis felgyűlt a víz még a születése előtt. A hír sokkolta a szülőket, azonban mindent megtettek annak érdekében, hogy a legjobb kezekben legyenek. Így a nyolcadik hónapra meg is született a kis Sebestyén.

Fekete Dávid
Fekete Dávid párja eltűnt, gyermekük születése óta nem adnak hírt magukról Fotó: Máté Krisztián

Fekete Dávid gyermeke súlyos betegséggel született

Az énekes kisfia születése óta csak egyetlen egyszer szólalt meg. Akkor elmondta, hogy Sebestyén állapota sajnos nem engedi meg azt, hogy hazavigyék, több műtéten is át kell esnie, de egy igazi harcosnak tartja, aki minden nap küzd az életéért. Édesapaként azonban szörnyű azzal szembesülnie, hogy mit kell átélnie a gyermekének.

A kisfiam egy hónapos, és azt hiszi, annyiból áll az élet, hogy tűkkel szurkálják és vizsgálgatják. Szinte hangja sincs szegénynek, érzem, csak azt szeretné, hogy hagyják békén, hogy aludhasson, pihenhessen.

"Az örömünk mellett mérhetetlen a fájdalom, amit érzünk. A bizonytalanság a legrosszabb, de mindig reménykedve várjuk a holnapot. Több műtétet is végre kellett hajtani a kisfiunkon, rettenetes látni a fájdalmát. Igazi kis hős, ahogy tűr mindent, ahogy küzd a kis életéért. Minden nap többször imádkozom érte és Szintiért, hogy túljussunk ezen a rémálmon. Arra kérek minden jóérzésű embert, hogy imádkozzanak a kisfiamért, most minden fohászra szüksége van" – nyilatkozta még január elején az egyik napilapnak Dávid, ám azóta sajnos nincs hír arról, hogyan halad gyermeke gyógyulása. A rajongók mindenesetre aggódnak: egyrészt a kicsi miatt is, másrészt pedig azért, mert Fekete Dávid és Szintia az utóbbi hónapokban teljesen eltűntek. A zenész utoljára november 10-én posztolt a közösségi oldalain, azonban többeknek feltűnt, hogy a Facebookjáról eltűntek a párjával közös felvételek.

Mi történt Fekete Dáviddal és párjával?

Ahogy említettük, az énekes szinte teljesen lepucolta a hivatalos Facebook profilját, és már csak a gyermekeivel közös képek találhatóak meg. Egyiken sem szerepel Szintia, akivel egyébként többször is posztolt a férfi: például azt is egy fotóval jelentették be annak idején, hogy bővül a családjuk. Ezeknek viszont már nyoma sincs. Egyedül az Instagram-oldalán tanúskodik még pár kép arról, hogy milyen boldogok is voltak együtt egy-egy családi nyaralás vagy egy laza hétköznap alkalmával.

Ez viszont elég volt ahhoz, hogy a találgatások is beinduljanak. Több kommentelőnek is feltűnt, ami lapunknak is, és a netezők között olyan is akadt, aki biztosra állította, hogy sajnos Fekete Dávid szakított a gyermeke édesanyjával. Természetesen nem ez az egyetlen lehetőség, ami fennállhat, hiszen abba is bele kell gondolnunk, hogy a híresség számára ez egy megterhelő időszak lehet, és nem a közösségi médiában kívánja élni jelenleg az életét. A többség természetesen azért szurkol, hogy az utóbbi lehetőség álljon fent! 

Sikerült elérnünk Dávidot is, aki ezzel kapcsolatban szűkszavúan csak annyit nyilatkozott: „Fals az információ!

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek