Erre senki nem számított.
Berobbant a televíziók képernyőjére vasárnap este A Nagy Duett hetedik évadának második része. Az első pillanatokat Liptai Claudia lopta el, majd minden figyelem az újdonsült édesapára irányult, azaz Brasch Bencére.
Brasch Bence és Lékai-Kiss Ramóna ezúttal a Grease című musical slágerével lépett színpadra. A produkció pedig alaposan felkavarta Horváth Tamás érzéseit, aki már ugyanazon a színpadon előadta ugyanazt a dalt, csak számára a női énekest Pápai Joci alakította. Kellemetlen élményéről teljes őszinteséggel, és még mindig érezhetően a rossz élmény hatása alatt ejtett pár szót A Nagy Duett zsűritagja.
„Figyeljetek tikkeltem az elején, de nem azért tikkeltem, mert volt jó, sőt fantasztikusak voltatok. Csak emlékek jutottak eszembe. Ezen a színpadon egy másik produkcióban előadtam én is ezt Bence. S ezért mondom hozzád ezt, mert nagyon fontos, hogy mennyire becsüld a Ramit” – kezdte Horváth Tamás, majd folytatta.
„Az én társam sokkal szőrösebb volt. Egy kan. Egy meglett kan volt a színpadon. Az elején úgy mellkason rúgott… Pápai Joci volt az én társam a Sztárban Sztárban. Pápai Jociról beszélgetünk és hát. Jocika úgy mellbe rúgott az elején az élőadásban, hogy csoda,hogy maradt hangom” – zárta kellemetlen visszaemlékezését Horváth Tamás.
Erre pedig még Liptai Claudia és Hajós András is tudott egy lapáttal rátenni.
A produkció egyébként annyira jó volt, hogy a zsűri egyből kiosztotta az első két tíz pontot, azaz a maximális pontszámot.