Ilyenre még a műsor történetében nem nagyon volt példa.
Továbbra is gőzerővel dübörög a TV2 egyik sikerműsora, a Kincsvadászok, amelynek legutóbbi adásában már-már sokkoló jelenetek zajlottak.
Az egyek eladó egy gyönyörű, régi fabútorral érkezett a licitre, a kitűzött álomösszeg, amit kapni szeretett volna a portékájáért, pedig 300 ezer forint volt.
Az első másodpercekben úgy tűnt, hogy akár össze is jöhet ez az összeg, azonban a műkereskedők szépen lassan kiszállak a licitből, miközben elmondták, hogy valóban nagyon szép az áru, de vagy nem az ő világuk, vagy nem a vevőkörüké.
Végül már csal Fejes Tamás és Nagyházi Lőrinc maradt versenyben, az összegek ugyanakkor ekkor sem nagyon röpködtek, végül a Tankcsapda zenésze – bár elismerte, hogy imádja szívatni Lőrincet, most mégis inkább kiszáll és meghagyja neki a győzelmet.
Az eladó még akkor is kissé szomorkás volt, ugyanis az általa remélt 300 ezer forint helyett 150 ezernél állt meg így a licit, mire úgy döntött, hogy kockáztat és megkérdezi, hogy
Egy húszast esetleg még rá lehet tenni?
Mire a stúdióban ülök legnagyobb döbbenetére Nagyházi Lőrinc azonnal belement, így végül 170 ezer forinttal távozhatott az eladó, Lőrinc műkereskedő társai pedig egyszerűen nem akarták elhinni, ami történt. Szinte sokkosan gratuláltak a sikeres üzlethez.
A nem mindennapi pillanatot pedig itt meg is lehet nézni: