Az idei évben is összegyűltek a sztárok, hogy megtartsák a filmvilág legfontosabb eseményét. Cikkünkből megtudhatja, kik örülhettek a győzelemnek, és kiknek kellett üres kézzel távozni a 2025-ös Oscar-gáláról.
Idén már 97. alkalommal került megrendezésre Hollywood legrangosabb eseménye. Magyar idő szerint hétfő hajnalban, a Dolby Theatre-ben gyűltek össze a filmszakma sztárjai, hogy részt vegyenek az Oscar-gálán, ahol a különböző kategóriák nyertesei vehették át a jól megérdemelt aranyszobrukat. Az idei díjátadót is elképesztő várakozás övezte, hiszen a legtöbb fronton szinte lehetetlen volt megtippelni a végső nyertest. Mindenki kíváncsi volt, hogy például a legjobb férfi főszereplő kategóriájában Adrien Brody vagy Timothée Chalamet kerül-e ki győztesként. Továbbá izgatottan várta a filmkedvelők komplett hada, hogy a botrányairól elhíresült, nem kevesebb mint 13 kategóriában aranyszoborra jelölt Emilia Pérez vajon hány Oscar-díjjal térhet haza. Mindezek mellett pedig azért lehetett nekünk, magyaroknak is igazán fontos ez az este, mert hazánk az idei évi eseményen is érintett volt, Jancsó Dávid (A brutalista) a legjobb vágónak járó elismerésért szállt versenybe.
Az Oscar-díj 2025. évi jelöltjei egy képen (Fotó: Photo Press Service / BESTIMAGE / Northfoto)
Ők lettek a 2025-ös Oscar-gála nyertesei
Legjobb film
Anora
A brutalista
Sehol se otthon
Konklávé
Dűne: Második rész
Emilia Pérez
I’m Still Here
Nickel Boys
A szer
Wicked
Legjobb rendező
Sean Baker (Anora)
Brady Corbet (A brutalista)
James Mangold (Sehol se otthon)
Jacques Audiard (Emilia Pérez)
Coralie Fargeat (A szer)
Legjobb női főszereplő
Cynthia Erivo (Wicked)
Karla Sofía Gascón (Emilia Pérez)
Mikey Madison (Anora)
Demi Moore (A szer)
Fernanda Torres (I’m Still Here)
Legjobb férfi főszereplő
Adrien Brody (A brutalista)
Timothée Chalamet (Sehol se otthon)
Colman Domingo (Sing Sing)
Ralph Fiennes (Konklávé)
Sebastian Stan (The Apprentice – A Trump-sztori)
Legjobb női mellékszereplő
Monica Barbaro (Sehol se otthon)
Ariana Grande (Wicked)
Felicity Jones (A brutalista)
Isabella Rossellini (Konklávé)
Zoë Saldaña (Emilia Pérez)
Legjobb férfi mellékszereplő
Yura Borisov (Anora)
Kieran Culkin (Rokonszenvedés)
Edward Norton (Sehol se otthon)
Guy Pearce (A brutalista / The Brutalist)
Jeremy Strong (The Apprentice – A Trump-sztori)
Legjobb eredeti forgatókönyv
Anora (Sean Baker)
A brutalista (Brady Corbet és Mona Fastvold)
Rokonszenvedés (Jesse Eisenberg)
Szeptember 5 (Moritz Binder, Tim Fehlbaum, Alex David)
A szer (Coralie Fargeat)
Legjobb adaptált forgatókönyv
Sehol se otthon (James Mangold és Jay Cocks)
Konklávé (Peter Straughan)
Emilia Pérez (Jacques Audiard)
Nickel Boys (Ramell Ross és Joslyn Barnes)
Sing Sing (Clint Bentley és Greg Kwedar)
Legjobb operatőri munka
A brutalista (Lol Crawley)
Dűne: Második rész (Greig Fraser)
Emilia Pérez (Paul Guilhaume)
Maria (Edward Lachman)
Nosferatu (Jarin Blaschke)
Legjobb vágás
Anora (Sean Baker)
A brutalista (Jancsó Dávid)
Konklávé (Nick Emerson)
Emilia Pérez (Juliette Welfling)
Wicked (Myron Kerstein)
Legjobb dokumentumfilm
Black Box Diaries
No Other Land
Porcelain War
Soundtrack to a Coup d'Etat
Sugarcane: Az eltemetett igazság
Legjobb rövid dokumentumfilm
Death by Numbers
I am Ready, Warden
Incident
Instruments of a Beating Heart
The Only Girl in the Orchestra
Legjobb animációs film
Áradás
Agymanók 2.
Egy csiga emlékiratai
Wallace és Gromit: A szárnyas bosszúja
A vad robot
Legjobb animációs rövidfilm
Beautiful Men
In the Shadow of the Cypress
Magic Candies
Wander to Wonder
Yuck!
Legjobb nemzetközi film
I'm Still Here (Brazília)
Lány a tűvel (Dánia)
Emilia Pérez (Franciaország)
A szent füge magja (Németország)
Áradás (Lettország)
Legjobb rövidfilm
A Lien
Anuja
Ik ben geen robot / Nem vagyok robot
The Last Ranger
Covjek koji nije mogao sutjeti / Az ember, aki nem tudott hallgatni
Legjobb eredeti filmzene
A brutalista (Daniel Blumberg)
Konklávé (Volker Bertelmann)
Emilia Pérez (Clément Ducol és Camille)
Wicked (John Powell és Stephen Schwartz)
A vad robot (Kris Bowers)
Legjobb eredeti betétdal
"El Mal" (Emilia Pérez)
"The Journey" (A 6888. zászlóalj / The Six Triple Eight)