Teljes döbbenet, ami történik.
Magyarország és Szerbia egyike Európa legrégebi államainak. Mindkét ország egy évezrede erősíti Európa kultúráját és hagyományait, kapcsolatunk azonban a történelem során mindig változó volt. Bár mindig szomszédos országok voltunk, volt, hogy barátságos és volt, hogy viharos volt közöttünk a viszony. A két ország közötti konfliktust különösen mélyítette az I. és II. világháború során történt sérelmek, amelyek sokakban a mai napig fájó sebeket hagytak. Még ma is élnek olyan emberek, akiknek a rokonai, szerettei a két nép közötti konfliktus véres áldozata lett. Délvidékinek, vajdaságinak lenni éppen ezért különleges identitás, amelyet Rúzsa Magdi mindig büszkén vállalt, és mindig hangsúlyozta azt, hogy honnan jött és ki is ő valójában. Most pedig olyan dolog történt, amire korábban még gondolni sem lehetett volna.
Rúzsa Magdi egy szerb politikai lap címlapjára került, amelynek keretei között arról mesélt, hogy miképpen éli meg, hogy egy Vajdaságból jött lányként ekkora sikereket ért el.
Vágyom a nyárfákra Kishegyesen, a Krivaja partján. Édesapám még mindig Újvidéken él, és számomra Újvidék az a város, ahová szívesen költöznék, ha egyszerre két városban élhetnék - mondja a magyar Janis Joplin
- kezdődik a cikk.
Rúzsa Magdi szerint ez hatalmas megtiszteltetés:
20 év kellett. 20 év után egy kis áttörés. ( Volt idő, amikor ez elképzelhetetlen lett volna. Én még emlékszem azokra az időkre. ) Először készített velem interjút egy igen komoly szerb lap. Mindent hittem volna csak azt nem, hogy egyszer a Politika hasábjain látom majd magam, és beszélhetek a gyökereimről, magyarságomról meg a zenémről. Ezt is neked köszönhetem drága Magyarországom!