A fitnesz influencer akaratlanul is belekeveredett Aurelio ügyébe, ami szerinte rá sokkal nagyobb hatással volt, mint az egykori villalakóra. Dávid Petra a Farm VIP tegnapi adásában szinte közellenség lett, ezt máig nem tudja igazán feldolgozni.
A Farm VIP Dávid Petra számára egy igazi érzelmi hullámvasút volt, hiszen a társaitól bőven kapott hideget és meleget is. A személyi edzőt annyira rosszul érintették a tegnap esti adásban történtek, ahol szinte közellenségként bántak vele társai, hogy a műsor közben el is sírta magát.
Míg Dávid Petra és Aurelio egyre jobb viszonyt alakítanak ki, addig a többiek egyre többet bántják a Házasság első látásra 1. évadának sztárját. A látottak kapcsán Petrában újra feltörtek az tavalyi érzelmek, amik miatt teljesen kiborult.
Teljesen fel vagyok háborodva. Annyira régen történt már, hogy próbáltam ezeket elengedni, mert nem szeretnék megtörni, de ahogy néztem a tegnapi adást, minden eszembe jutott és még el is sírtam magam. Én abban az egy hétben rengeteg nehézségen mentem keresztül, és a végére már úgy éreztem, hogy teljesen mindegy mit csinálok, biztos, hogy én leszek a hibás
– mesélte.
„Rám egy héten keresztül haragudtak jóval kisebb dolgokért, mint például Aurelióra, azért a sokkal nagyobb hibáért, amit véletlenül ugyan, de elkövetett. És ezzel pont nem őt akarom bántani, csak ez is azt bizonyítja, hogy ott egyesek csak eldöntötték, hogy az ellenségük leszek, ami ellen semmit sem tudtam tenni” – egészítette ki.
A Házasság első látásra sztárja úgy érzi, Kiara Lord kiesése után Aurelio volt az egyetlen, aki a Farm VIP szereplői közül támogatta, és megvédte.
Amit ők tettek velem, az szinte teljesen kimeríti a lelki terror fogalmát. Az pedig már csak a pont volt az ’i’-re, hogy tegnap engem azért jobban jobban bíráltak, ami történt a kakassal, mint aki csinálta. Szerintem, ha egy meteor becsapódott volna a farmra, akkor Leo arra is azt gondolta volna, hogy én rendeltem oda
– jelentette ki dühösen.
„Itt teljesen feketén-fehéren látszott az, hogy Aurelio úgy kiállt értem, mint a többi 18 ember közül egy sem. De napraforgónak tartanak, mert találtam végre egy olyan szövetségest, aki mellett jól érzem magam, és nem abuzál verbálisan, mint a többiek” – tette hozzá.