III. Károly fia épp akkor érkezett haza, amikor apja is elutazott.
Elképesztő hír látott napvilágot: Harry titokban Angliába utazott és még mindig ott van. A herceg ráadásul pont akkor érkezett hazájába, amikor édesapja királyi gépe kis túlzással, de épp felszállt, miután a brit monarchia feje épp Olaszországba tartott Kamillával az oldalán. A sussexi herceg a hétvége folyamán látogatott egykori otthonába, miután megjelenése volt a brit bíróságon a hét elején azok után, hogy perre ment a Belügyminisztérium ellen miután megvonták tőle a teljeskörű védelmet, miután visszalépett királyi dolgozói feladatköréből. Ezért pedig úgy vélték, nem jogosult a legmagasabb szintű rendőri intézkezédeskre.
Harry tehát érkezésor épp elkerülte III. Károlyt, habár valószínű, hogy akkor sem találkoztak volna, ha a király még otthon lett volna. A páros ugyanis egy évvel ezelőtt látta egymást utoljára, miután Károlyt rákkal diagnosztizálták. Akkor rohant azonnal hozzá fia Amerikából. Azóta azonban hiába volt már olyan alkalom, hogy Harry és Károly egy helyen tartózkodott, nem tették tiszteletüket egymásnál.
A herceg persze, mint mindig, a felesége és gyermekei nélkül érkezett és míg ő Angliában intézi jogi ügyeit, addig Meghan a nemrég megjelent új Netflixes-sorozata után legújabb podcast műsorával debütál a médiában. Az adásai a női vállalkozóknak fognak első körben szólni, amely során beszélni fognak azokról a nehézségekről, amellyel egy női cégalapítónak szembe kell néznie és arról, hogy ő milyen leckéket tanult saját márkájának indításakor, írja a Mirror.