Kovácsovics Fruzsina: Elfáradtam fizikailag és mentálisan is

Kovácsovics Fruzsina a hot! magazinnal ült le beszélgetni, a vele készített interjút változtatás nélkül tesszük közzé.

Kovácsovics Fruzsina gyerekekről, szerelemről, repülésről, zenéről mesélt

A fotózás közben mesélted, hogy szereted ezt a környéket. Miért?

Nem messze lakom a repülőtér egyik kifutópályájától, és szeretek kiülni oda, nézni a fel- vagy éppen leszálló gépeket. Ellazít, megnyugtat.

Egyébként szeretsz utazni?

Nagyon szeretek, csak az utóbbi két-három évben kevés időm volt rá a rengeteg munka miatt. Az összes hétvégém tele volt koncertekkel; nem is tudom, mikor voltam utoljára hosszabb nyaraláson. Legutóbb, amikor végre elutaztunk Velencébe, már éreztem, hogy szükségem van a környezetváltozásra, ki akartam szakadni a mindennapokból, ha csak pár napra is.

Ilyenkor egyedül vágsz neki az útnak?

Sosem utazom egyedül, mindig megtalálom az útitársaimat. Nagyon sok barátom van, és ők is szeretnek utazni.

Van esetleg egy állandó útitársad?

Mindig megkapom ezt a kérdést, és annyi emberrel összehoztak már... Aki erre kíváncsi, annak azt tudom ígérni, hogy ha lesz egy férjem, arról annyit posztolok majd, hogy már unalmas is lesz! (Nevet.)

Van kimondott zsánered?

Külsőre nincs konkrét ideálom. Szerintem a kisugárzás nagyon sokat számít. Számomra a külső tulajdonságok mit sem érnek a belső tartalom nélkül. Persze nagyon fontos, hogy meglegyen a vonzalom. Fontos az is, hogy oldott legyek, és biztonságban érezzem magam mellette. Ami még elengedhetetlen számomra, az a humor. Szerintem ezt az ember érzi, hogy ki mellett jó és ki mellett kevésbé.

„Elvárásnak érzem, ezért nem szeretem”

Maglódon nőttél fel, és most is ott laksz. Még otthon, a szülői házban?

Mindenki „otthon” lakik… (Nevet.) De a kérdésre válaszolva: nem a szüleimmel élek, bár nem messze lakunk egymástól. Ettől függetlenül nem járkálok folyton hozzájuk, anyukámat viszont olykor megkérem, hogy ugorjon át. A minap is egész nap rohantam, nem volt időm főzni, és megkértem, hogy készítsen nekem valamilyen diétás ebédet. Persze nem szoktam ugráltatni, de néha nagy segítség, és nagyon jó érzés is, hogy közel lakom a szüleimhez, így én is tudok nekik segíteni, ha szükségük van rá.

Úgy veszem ki a szavaidból, hogy fontos számodra a család.

Persze, nagyon! Három bátyám van, mindegyiküknek van két-két gyereke. Az unokaöcséim és -húgaim olyanok, mintha a testvéreim vagy a gyerekeim lennének. Ez kicsit zavarosnak tűnhet, de hozzá kell tenni, hogy a testvéreim jóval idősebbek, mint én, a legidősebb unokaöcsém már 15 éves. Van bennem egy erőteljes gondoskodási vágy feléjük. Nagyon szoros a viszonyunk.

Gondolom, a jövőben te is szeretnél majd gyereket.

Ez a másik kedvenc kérdésem... (Nevet.) Valahol érthető, hiszen gyerekekkel foglalkozom, így magától értetődő lenne, hogy már én is háromgyerekes anyuka legyek. Kicsit nyomaszt ez a kérdés: azért teszik fel, mert nyilván kíváncsiak rá, így ezt egyfajta elvárásnak érzem, ezért nem szeretem. Nem vagyok ráfeszülve a gyerekvállalásra: majd alakul, ahogyan alakul.

Akkor térjünk vissza a testvéreidre! Milyen volt három báty mellett felnőni?

Többségében jó, bár viszonylag későn érkeztem a tesóim után. Amikor ők már kiskamaszok voltak, a szüleim éreztek magukban energiát arra, hogy még egy gyereket vállaljanak. Jó volt a viszonyunk, de a tesóim élsportolók voltak, kollégiumban laktak a középiskola alatt, ezért például az én kiskamasz koromban keveset találkoztunk. Nagyon sok jót, gondoskodást kaptam a tesóimtól, főleg a középső bátyámtól, de maradjunk annyiban, hogy kiképződtem.

Ezt hogy érted?

A legfiatalabb bátyámmal voltak harcaink. Nemcsak külsőre, de habitusban is hasonlítunk, és mentek a kis csúfolódások, piszkálódások, verekedések. Addig ő volt a legkisebb gyerek, akit a nagyok mindig zrikáltak, de megjöttem én, és végre neki adatott meg a lehetőség a szívatásra. (Nevet.)

Ez rányomta a bélyegét a kapcsolatotokra?

Nem, nagyon szoros a kapcsolatom a tesóimmal. Vannak közös estéink, amikor összeülünk valahol beszélgetni, csak mi négyen. Minden évben együtt megyünk nyaralni az unokatesóimmal és az ő családjaikkal. Kibérelünk egy házat a Körös-parton, és együtt nyaral a két generáció. Ezek nagyon nagy bulik a felnőtteknek és a gyerekeknek egyaránt.

„Szeretem meg­mutatni a felnőtt énemet”

Szinte minden pillanatban gyerekek vesznek körül. Te magad is gyerek maradtál?

Próbálom a mai napig megőrizni a gyermeki énemet, de ez azért nem megy mindig egyszerűen. A gyerekek világa számomra nagyon szívet melengető világ. Amikor túl pörgős az életem, és kicsit elveszítem magam, akkor van, hogy visszajövök a gyerekek közé az oviba. Olyankor érzem, hogy kicsit kiszakadok a világból, valami fontosat csinálok, és a gyermeki őszinteség, tisztaság és világnézet jótékony hatással van rám. Amikor a kicsik között vagyok, könnyebb egyensúlyban tartani a saját belső világomat.

Nem érzed úgy, hogy beskatulyáztak a gyerekdalok miatt?

Nem bánom, ha velem kapcsolatban az emberek első gondolata a gyerekzene, hiszen a világom fontos részei a gyerekek. De ettől még egy fiatal nő is vagyok, rengeteg más oldallal, és szeretem megmutatni a felnőtt, kicsit bohókás vagy épp komoly énemet: a csajt, aki általában dzsesszesen nyugis, de szeret őrjöngve táncolni is.

Viszonylag korán, 18 évesen kerültél reflektorfénybe. Ennek van valamilyen hatása?

Intenzív impulzusok értek, és utána nehéz volt kiegyezni a hétköznapi élettel, és teljesen kielégítőnek érezni azt. A mai napig keresem azt az egyensúlyt, amiben megvan a kellő impulzus, de a stabilitás is. Valószínűleg ez a felborult világkép az a hatás, amire utaltál. Sok kihívással kellett szembenéznem, de anyukáméknak és a tágabb családomnak köszönhetően van egy értékrendem, ami megtartott.

Külső segítséget is kértél?

Igen, jártam pszichológushoz. Igazából a mai napig járok, csak nem rendszeresen, hanem alkalmanként, amikor szükségem van egy új nézőpontra, a helyzet megértésére, tabuk nélküli beszélgetésre. Hihetetlen, hogy mennyit változtam, mennyivel elfogadóbb lettem, és mennyivel jobban látom és értem magamat.

Kovácsovics Fruzsina ápolónőnek tanul: „A vértől sem félek”

Fél éve nem álltál színpadra. Miért volt szükség erre a szünetre?

Azért, mert elfáradtam fizikailag és mentálisan is. Az elmúlt egy év nem volt túl könnyű, nehéz helyzetekkel szembesített, nagyon sok mindent kellett megoldanom, és ez rengeteg energiámat elvitte, és kezdtem monoton módon működni és nagyon fáradni. Viszont nekem fontos, hogy a színpadon mindig a legjobbat tudjam nyújtani, ehhez pedig töltődnöm kell. Szerettem volna magamra figyelni, nem pedig kifelé élni. Arra volt szükségem, hogy most kicsit ne én legyek a felelős mások jókedvéért. (Nevet.)

Ezt kifejtenéd?

Arra vágytam, hogy ha szervezünk egy társasozós estét a barátaimmal, akkor ne én érkezzek utoljára és távozzak elsőnek, mert előtte vidéken koncerteztem, és tök fáradtan esem oda. Szerettem volna kicsit nyugisabban élni, hogy olyasmivel foglalkozhassak, ami tölt: a családommal, a barátaimmal, a verseim írásával, olvasással, kirándulással.

Akkor most már végleg marad az ovi, ahol korábban is dolgoztál?

Dehogy, csak néhány hónapra mentem vissza kisegíteni. De imádom. Egyébként amikor azon gondolkodtam, mit csinálok majd ebben az időszakban, az is eszembe jutott, hogy légiutas-kísérő leszek. (Nevet.) Emellett egy ideje ápolói szakon tanulok; lehet, hogy egyszer majd azzal fogok foglalkozni. Szeretném elérni, hogy ha úgy döntök, mint most is, hogy kicsit leállok, akkor legyenek még kártyák a kezemben. Ráadásul a vértől sem félek: se a sajátomtól, se másétól. (Nevet.)