A gyönyörű énekesnő a TV2 Titkok Ramónával című műsor vendége volt, ahol többek között azt is elárulta, hogyan találtak egymásra kedvesével. Radics Gigi boldogabb, mint valaha, de nemrég még el sem tudta volna képzelni, hogy ez a kapcsolat majd így alakul.
Nagyot robbant a hír, hogy Radics Gigi párja, Mackó Miki zenei producer lett, akivel ugyan hosszú évek óta barátok voltak, mégis csak néhány hónapja szerettek egymásba. Az aranytorkú énekesnő nagyon óvja a magánéletét, de most Lékai-Kiss Ramóna podcast műsorában mégis elárult néhány sosem hallott részletet a kapcsolatukról.
Radics Gigi kislánya mellett egy igazi erős, egyedülálló édesanyaként állt helyt, így különösen nehéz volt számára az ismerkedés. Mondhatni már kezdte elveszíteni a férfiakba vetett hitét, amikor minden megváltozott.
Nehéz volt, mert nagyon bezártam. Úgy éreztem, hogy erős nővé kell válnom, és a sikeres, erős nőket nagyon nehezen találják meg azok a pasik, akik tényleg a tenyerükön hordozzák őket. Már elkezdtem egy kicsit úgy érezni, hogy nincs is igazából szerelem. És nagyon érdekes, hogy abba az emberbe lettem végül szerelmes, akivel 3 vagy 4 évig dolgoztunk együtt, és ő volt a zenei producerem. Egyáltalán nem gondoltam volna, hogy mi valaha összejövünk
– mesélte mosolyogva Gigi.
Radics Gigi és Mackó Miki kapcsolata a munkában nem is lehetett volna jobb.
„Csináltuk a zenéket, és azt tudtam, hogy ő az egyetlen az országban, akivel tényleg úgy tudok együtt dolgozni, és dalokat szerezni, mint senki mással, ráadásul olyan tehetséges, mint a nap, de nem gondoltam ebbe többet. Aztán valami átkattant” – árulta el az énekesnő.
Szerintem ez akkor történt, amikor volt egy dalszerzős hetünk, ami alatt sokat beszélgettünk, de akkor sem úgy, mint a szerelmesek, hanem mint két barát, akik nagyon jól tudnak együtt dolgozni. De aztán azt vettem észre, hogy hiányzik, és elvileg neki is hiányoztam
– tette hozzá.
Bár egy idő után egyértelmű lett, hogy a pár között izzik a levegő, mégis bizonytalan lépésekkel kezdtek bele a randizásba.
„Egyre többet kezdtünk el telefonálni, de úgy, hogy ezek 3-4 órás beszélgetések voltak. Aztán, amikor éreztem, hogy már kezd komolyabbra fordulni a dolog, és jó lenne találkozni, az nagyon kettős volt, mert arra gondoltam, hogy úristen, én most randizni fogok a zenei produceremmel? Milyen dolog az? Elkezdtem nagyon aggódni ezen, és el is mondtam neki, hogy talán nem kellene elrontani ezt a kapcsolatot, mert nem akarom elveszíteni a zeneiségünket, ami nekem nagyon fontos. Ez egy hétig tartott, amíg nem tudtuk, mi lesz, de azután úgy bedarált minket ez az örvény, hogy észre sem vettük, és már olyan szerelmesek voltunk, hogy nem láttunk, nem hallottunk” – vallotta be boldogan.
Ez nagyjából 6-7 hónapja tart, de életem legszínesebb időszaka volt ez, és nagyon hálás vagyok a Jóistennek, hogy rávilágított arra, hogy ki a másik felem
– árulta még el A Nagy Duett sztárja.