Vegyes érzelmekkel teli szívvel lépett szombaton az Újszínház színpadára a művész, aki hiába rendelkezik elképesztő rutinnal, a másfél éves kihagyás érzelmileg nagyon megviselte. Idegennek érezte a közeget.
Hangos tapssal jutalmazták a nézők a hétvégén az Újszínház, Wass Albert: Funtineli boszorkánycímű sikerdarabját az előadása után. A színészek, köztük Koncz Gábor, Kossuth- és Jászai Mari-díjas művész mosolyogva hajolt meg, a szívében azonban egészen mást érzett, mint az eddig elmúlt hatvan évben, amióta színészként dolgozik. Ezen az estén valami más volt...
A művészt kedden délelőtt azzal kerestük meg, hogy gratuláljunk neki, hiszen a kézlenyomata, Törőcsik Mariéval egyetemben felkerül a Zamárdiban található kertmozi falára, az úgynevezett filmesek falára. Ezen a falon ott díszeleg Bodrogi Gyula, Makk Károly vagy épp Tordy Géza kéznyomata, nem kérdés hát, hogy előkelő társaságba kerül, akitől kéznyomot kérnek.
Amikor arról kérdezzük Konczot, hogy hogyan érzi magát, így felelt:
– Nagyon örülök az elismerésnek, mindig jólesik az embernek, ha értékelik a munkáját. Az ürömbe azonban üröm is vegyül. Szinte napra pontosan egy éve azt mondtam egy újságírói kérdésre, hogy attól félek, hogy nem érem meg, hogy újra megteljenek a színházak, és felszabadultan várjuk a keddet, a szerdát a vasárnapot, egyáltalán a holnapot. Őszinte félelem volt bennem
– mondta a művész, majd így folytatja: – Azóta annyi változott, hogy itt vagyok, szerencsére élek, bár nem tudom meddig, és megint játszom. Szombaton színpadon voltam, furcsa volt. Tudja, én egy nagyon pörgős pali voltam, de ez az elmúlt másfél év alapjaiban változtatott meg – magyarázta Koncz Gábor, majd így folytatta:
– Ez a semmittevés, a bizonytalanság, a feleslegesség érzés...úgy éreztem, ebbe belehalok! Beszéltem telefonon a barátaimmal, a kollégákkal, ők is mind így voltak, vannak ezzel.
Koncz Gábor hatvan éve aktív színész, ha valakinek, hát neki van annyi színpadi rutinja, hogy ha hosszú ideig nem lép a deszkákra, akkor is zsigerből tudja a szöveget, érzi a kollégákat, felszabadultan játszik.
– Nagyon furcsa érzés volt színházba menni. Kicsit örömmel, kicsit furcsán néztünk egymásra a kollégákkal. Testen kívüli érzés volt, idegen. Remélem, ez hamarosan elmúlik és megint olyan lesz minden, mint régen – mondta a művész a Borsnak.