Celeb

Nagy Feró: Az unokáimra költöm a Kossuth-díjat

SM

Létrehozva: 2021.03.16.

Március 15. alkalmából idén is művészeti kitüntetésekkel díjazták hazánk művészeit. Kossuth-díjat kapott Nagy Feró, Harsányi Gábor, Tátrai Tibor, Mécs Károly, Cseke Péter és Szarvas József is, a Karthago zenekar pedig Máté Péter díjban részesült.

Forrás: Bors Archív

A Beatrice frontembere a Borsnak beszélt érzéseiről, sőt azt is elárulta, a díjjal járó anyagi elismerést komoly tervei vannak, unokáira szeretné fordítani.

Boldog vagyok, hogy rám is gondoltak. Mégsem úgy tekintek rá, mintha csak én kaptam volna, hiszen köszönhetem a barátaimnak is, akikkel hosszú évtizedek óta együtt zenélhettem, velük lettem Nagy Feró

– kezdte a Beatrice frontembere.

Évek óta minden alkalommal mondogatták nekem, hogy most már biztosan én kapom meg, de őszintén megmondom, soha nem készültem rá, soha nem mondtam, hogy nekem ez kijár. Inkább csak a pofámat jártatom – mondta a tőle megszokott humorral Feró, majd elárulta, egy ideje tudott a díjról, de muszáj volt magában tartani.

Már tavaly sem volt személyes átadás, talán idén is csak a járványhelyzet jelentős javulása után kerül majd rá sor. Körülbelül két héttel ezelőtt értesültem róla, szívem szerint világgá kürtöltem volna, de az örömömet a mai napig meg kellett tartanom. A méltó helyét is kitaláltam: az Orbán Viktortól kapott pálinka mellé teszem a vitrinben. Büszke vagyok, de ettől nem fogok megváltozni. Az ember végzi a dolgát, írja a dalokat, van, ami korszakalkotó, akad olyan, ami nem. A punkkorszak igazi embere voltam, mégsem gondoltam soha, hogy egyszer ennek is eljön az ideje, és nem akarok álszentnek tűnni. Minden barátom, aki fontos volt az életemben, és hozzásegítettek a Kossuth-díjhoz, kapnak tőlem egy köszönő levelet, melyhez csatolom a díj fotóját, hogy úgy érezzék, ez nekik is jár – osztotta meg lapunkkal a zenész, majd elárulta, szíve mélyén mire vágyik a közeljövőben.

– Remélem, még ebben az évben megszületik a negyedik unokám, úgy érzem, ez a díj nekik is szól, főleg az anyagi részére gondolok, amit szeretnék majd rájuk költeni.

Harsányi Gábor: régóta vártam erre a díjra

– Úszom a boldogságban, csodálatos érzés, és nem tagadom, nagyon régóta vártam erre a díjra – kezdte meghatódva a Borsnak Harsányi Gábor.

Végre beteljesedett, és óriási erőt, ambíciót ad, és bár a korom előrehaladott, mégis tele vagyok tervekkel. Szárnyalni akarok, a közönségnek, és mindazoknak, akik megszavazták nekem a Kossuth-díjat. Bizonyítani szereték még, hogy tudok még maradandó munkát alkotni. Ezen dolgozom, és azt kívánom, hogy a járvány végre múljon el – mondta a színművész.

Tátrai: szavakba nem önthető ajándék

Amióta egymásra találtunk a muzsikával, az első pendítéstől a mai napig ugyanazzal a borzongó rajongással élem meg azt a varázslatot, amit a hangok teremtenek. A muzsikától kaptam tanítót, követendő példát, évtizedeken át tartó barátságot, utazást itthon és külföldön egyaránt, és adott boldog családot is. Szerető hitvest, gyermekeket, unokákat, nem is keveset. Az, hogy hazám, Magyarország kormánya méltónak tart az elmúlt fél évszázad muzsikával töltött idő elismerésére, az számomra olyan megtisztelő ajándék, ami szavakba nem önthető. Mégis megpróbálom: Köszönöm! – mondta lapunknak a zenész.

Szigeti Ferenc: alig találom a szavakat

Mindannyian nagyon boldogok vagyunk. A díjat köszönhetjük a 42 éve meglévő kitartásunknak, és hogy együtt tudtunk maradni. Már nem kollégaként, hanem barátként tekintünk egymásra. A munkásságunk végig töretlen volt, igyekeztünk mindig megtartani a stílusunkat, a hangunkat. Elérzékenyültem, alig találom a szavakat, mert elismerték, amit csinálunk – mondta lapunknak a Karthago zenésze.

Karikó és Merkely Széchenyi-díjat kapott

Dr. Karikó Katalin

Széchenyi-díjat kapott Dr. Karikó Katalin kapott kutatóbiológus, biokémikus, az mRNS alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatója, a mainzi BioNTech alelnöke, a Pennsylvaniai Egyetem egyetemi docense Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályafutása során a gyógyszerkutatás és -gyártás területén elért, világszerte kiemelt jelentőségű eredményei, valamint a koronavírus-világjárvány leküzdéséhez az első, klinikailag is bizonyítottan hatásos ellenszer kidolgozásával hozzájáruló, korszakalkotó munkája elismeréseként Széchenyi-díjat kapott.

Dr. Merkely Béla

Dr. Merkely Béla kardiológus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Semmelweis Egyetem rektora, az Általános Orvostudományi Kar Kardiológiai Tanszékének, valamint Sportorvostan Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatója Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályája során elért, nemzetközileg is nagyra értékelt kardiológiai kutatási eredményei, elhivatott oktatói munkája, valamint kiemelkedően eredményes intézményvezetői és szakmai közéleti tevékenysége elismeréseként szintén Széchenyi-díjban részesült.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek