AktuálisÚri gyerekek bandája – A 14 éves rabló már korábban is sértett törvényt A VIII. kerületi rendőrség már korábban is indított eljárást a legfiatalabb bandatag ellen. Jogi szakértő szerint lehet, a tinibanda tagjai olcsón megúszhatják a 11 fegyveres rablást.
AktuálisMa is pornózna a gyilkossági ügybe keveredett magyar nyugdíjas A kezdeti elkeseredettséget és kétségbeesést erős bizakodás váltotta fel annál a 82 éves férfinél, aki az akaratán kívül keveredett a volt felnőttfilmes kollégájának emberölési ügyébe. M. György idős korában járt először a bíróság...
AktuálisÚri gyerekek bandája rabolt Budán - Kő, papír, olló döntötte el, kié lesz a fegyver Elit iskolába járó fiúk alkották azt a rablóbandát, amely tizenegy embert fosztott ki nyolc budapesti helyszínen. A jól szituált tinik a pénzt piára, ételre, cigire költötték.
AktuálisBocsánat - mondta, miután órákon át erőszakolta a kamaszlányt, majd kezébe nyomott egy bankót, hogy hazamehessen - 18+ A perverz férfi korábban több nőt is megerőszakolt. A tárgyalásán azzal védekezett: azért vette videóra a támadásokat, hogy igazolja: áldozatai a saját akaratukból feküdtek le vele.
AktuálisPipás Pista néven ölt a bérgyilkosnő A férfiak elleni gyűlölet és az asszonyokkal szembeni együttérzés miatt ölt Pipás Pista, aki valójában nő volt. A mendemondák szerint simán asztal alá itta és helybenhagyta a férfiakat a kocsmában.