AktuálisRettegnek a fiatalok, hogy nem szeretik őket Szorongva küzdenek a szülők szeretetéért és rettegnek a szexuális erőszaktól a magyar fiatalok – ez derült ki a S. O. S. Gyermekfalvak felméréséből. A Bors által megkérdezett pszichológus szerint a helyzet sajnos korábban sem volt jobb.
AktuálisHihetetlen: megtalálhatták a 9 éve eltűnt Madeleine-t? <p>Nagyjából így nézhet ki a 2007-ben eltűnt skót kislány és még az életkora is stimmelhet: Rómában találtak rá egy angolul beszélő hajléktalan lányra, akit eddig sehogy sem tudtak azonosítani.</p>
AktuálisFényképük volt arról, hogy dohányzott – 250 ezer forintot zsaroltak ki a fiúból Zsarolás miatt vádat emeltek három fiatalkorú ellen, akiknek több mint 250 ezer forintot adott át egy fiú, miután megfenyegették, hogy családjának elküldenek egy fotót, amin dohányzik. Miután nem tett eleget a kérésnek, megfenyegették,...