CelebAnyagilag megterhelte a járvány Oszvald Marikát – mégis hálás lehet Oszvald Marikának bizonyos szempontból megterhelő volt az elmúlt év, míg más szempontból kijelentheti: egyáltalán nem.
CelebHét év fájdalmat zár le a nyáron Horgas Eszter Horgas Eszter eddig úgy tapasztalta: élete hét éves periódusokra osztható. Az elmúlt időszak – melynek már nagyon várja a végét – veszteségről és fájdalomról szólt.
CelebNémeth Kristóf koronavírusos lett: Az oltás miatt úsztam meg enyhe tünetekkel Németh Kristóf pár héttel azután, hogy megkapta a kornavírus elleni vakcina első adagját, lebetegedett. A színész úgy véli, sokkal jobban átvészelte a fertőzést, mintha nem oltották volna be.
CelebAz Exatlon korábbi versenyzője kitálalt: imád meztelenkedni Franci elárulta, hogy legszívesebben egyáltalán nem hordana ruhát.
AktuálisMagyar tapasztalatoknak köszönhető, hogy Grúzia rábólintott a kínai vakcinára Hamarosan megkezdik az oltást a kínai vakcinával.
CelebA nyuszijelmezes Monique Covet széttett lábakkal, brutális dekoltázzsal aranyozza be a húsvétot – fotó Monique Covet, az egykori pornósztár mindent elkövet, hogy bebizonyítsa, hogy még mindig szép és vonzó. Ezúttal egy különleges képpel kedveskedett a rajongóknak.
AktuálisLehetetlen húsvéti képrejtvény: megtalálod a hímes tojást a virágok között? Ismét tojáskeresésre hívunk, de előre szólunk: ez most elképesztően nehéz lesz.
AktuálisMégsem blokkolják az oroszok a Twittert – cserébe jó lassú lesz Három különböző ítélet során kapott bírságot a Twitter.
AktuálisMagára maradt hét gyermekével – Üvegfalon át sem láthatta haldokló feleségét a megözvegyült Zsolt Felesége temetését intézi a hét gyermekkel megözvegyült Vas Zsolt. Kitti március 15-én, lélegeztetőgépre kötve adott életet a kis Zentének a kórháza Covid-osztályán, majd nem sokkal később belehalt a fertőzésbe. Újszülött gyermekét...
AktuálisAlkohol? Gyógyszerek? Mutatjuk, mit ne tegyen Covid-oltás után Az amerikai járványügyi hatóság szakértői elmondták, mire figyeljünk a vakcináció után.