CelebOszter felesége: Hét nővel csalt a férjem Volt, hogy több nővel is félrelépett egyszerre, de az asszony tehetetlen volt. Egyszer azért elege lett, és faképnél hagyta nagy természetű urát.
CelebNem hisz a monogámiában - egyszerre két férfit szeretett Péterfy Bori <p>A szerelem szerinte három éven belül elmúlik, ezért nincs értelme hosszú távra tervezni egy férfival – vallja az színész-énekesnő. Ezért nem is tesz olyan felelőtlen ígéretet a párjának, hogy hűséges lesz hozzá. </p>
AktuálisSzakítani akart, de annyira berúgott, hogy véletlenül megkérte a barátnője kezét <p>Alig kezdődött el az év, máris megvolt az év leglúzerebb lánykérése.</p>
CelebFeró: megbocsátom, ha félrelép az asszony A Beatrice zenésze nem tagadja, néha máshol kereste a testi örömöket. Szerinte a hűtlenség nem nagy ügy, csak a másik ne tudjon róla.
AktuálisPár órával az esküvő előtt tudta meg a nő, vőlegénye hűtlen hozzá, kemény bosszút állt rajta Egy felszarvazott menyasszony igen stílusos módját választotta annak, hogy elégtételt vegyen csalfa vőlegényén.
CelebKoncz Gábor: Engem még sosem csaltak meg - interjú <p>Idén töltötte be a 80-at, mégsem akar visszavenni a korábbi lendületéből. Például most is játszik. A Kossuth-díjas színművésszel ebben a színdarabban olyasmi történik, ami még sem filmen, sem színházban, de a való életben sem...