AktuálisSztrájk miatt maradt el a fiatal lány életmentő műtétje <p>A 21 éves egyetemista nem érti, hogy játszhatnak az életével ilyen könnyelműen a dokik.</p>
Test és lélekEzt (ne) csinálja nőgyógyászati műtét után Nőgyógyászati műtétek után hetekre van szükség, mire a szervezet új erőre kap. Néhány alapszabállyal zavartalanabbá tehetjük a felépülés heteit.
AktuálisTizenötszörösére dagadt Szilveszter pénisze A Boltonban élő Szilveszter nagyobb férfiasságot szeretett volna, ezért vazelint fecskendezett be a péniszébe. Nemi szervét csak műtéttel sikerült megmenteni.
SportÉrszűkülettel műtötték meg Bácsi Sándort Több mint kétórás sikeres műtéten esett át Bácsi Sándor. Az egykori válogatott futballista megpróbáltatásainak nincs vége, mert januárban protézist ültetnek be a jobb térdébe.
CelebRákkal küzd Dustin Hoffman A 75 színészről csak most derült ki, hogy daganatos betegségben szenved, miután túl van a műtéten, és orvosai szerint biztos a gyógyulása.
CelebTóth Gabi szilikonmelléért kockáztatja egészségét Tóth Gabi nagy áldozatot hozott nőiesebb megjelenéséért. Hiszen a fájdalmasabb beavatkozást választotta, és számolnia kell azzal a ténnyel is, hogy mi történik, ha mellében újra feltűnik egy ciszta.
CelebBreaking! Szívműtéten esett át Schobert Norbi Szerdán reggel az Országos Kardiológiai Intézetben vele született szívbillentyű rendellenessége miatt megműtötték Schobert Norbit.