AktuálisKis híján belehalt az édesanya a horrorbetegségbe, ami 10 hét alatt a testsúlya felét emésztette fel Az orvosok eleinte azt hitték: ételmérgezése van. Ennél nagyobbat nem is tévedhettek volna.
AktuálisSajtóértesülések szerint komoly veszélyben van Kim Dzsong Un, műtéten esett át Műtéten esett át Kim Dzsong Un az amerikai és a dél-koreai média egybehangzó keddi jelentései szerint, a CNN hírtelevízió pedig egy névtelenül nyilatkozó amerikai illetékesre hivatkozva azt jelentette, hogy az észak-koreai vezető "komoly...
CelebMegdöbbentő dolgot árult el Oszter Sándor: egy forgatáson olyan súlyos baleset érte, hogy plasztikai sebész is dolgozott rajta
AktuálisKétszer nagyobb fenékről álmodott a modell, de most úgy néz ki, mintha állandóan pelenkát hordana
AktuálisRejtélyes baleset a pihenőben: Sosem derül ki, miért haltak meg Milánka szülei A rendőrség lezárta a nyomozást, s mivel mindkét felnőtt szörnyethalt a balesetben, értesüléseink szerint nem lehetett megállapítani, hogy pontosan mi okozhatta az M3-as autópálya Kisasszonytér pihenőjében történt szörnyű tragédiát.
AktuálisRodrigo Alves, aki Ken babává, majd Barbie-vá operáltatta magát, a gyerekvállaláson gondolkodik A plasztikai sebészek igazi kedvence Rodrigo Alves. A férfi azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy néhány éve Ken babává műtette magát. Most már teljesen másra vágyik.
AktuálisEz a kilencéves hős kisfiú a hatodik az egész világon, aki egy különlegesen agresszív betegséget túlélt Az orvosok semmi jóval nem kecsegtettek: a fiúcska testében ugyanis a rák egy olyan ritka fajtája terjedt szét, amit még a szakemberek sem ismernek igazán. A betegséget előtte mindössze öten élték túl az egész világon.
AktuálisNémet férfi veséjével akar rendőrként dolgozni János Egyenruhás volt, de visszavágyik posztjára az a férfi, akin elvégezték a Semmelweis Egyetem ötezredik veseátültetését. Birszki János február 9-én, éjszaka tudta meg, hogy megtalálták a megfelelő donort. Abban a pillanatban megváltozott az élete.