AktuálisHorror Veresegyházon - Lómaradványok alá temette agyonrúgott élettársát Károly A. Károly a rendőröknek először azt hazudta, hogy élettársa felakasztotta magát, de miután hónapokkal a gyilkosság után egy gödörből kihantolták, kiderült: a férfi bakanccsal agyonrúgta, majd elásta, s egy lótetemmel fedte be a takarítónő holttestét.
AktuálisEgy ló elásott maradványai alól került elő egy 49 éves veresegyházi nő holtteste, akit a volt párja felakasztott – 18+ videó Eltűnés miatti körözési eljárásnak indult, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés lett. A Pest megyei nyomozókat nem hagyták nyugodni a gyanús körülmények.
AktuálisSzülése után több mint fél percig halott volt – hátborzongató részleteséggel beszélt élményeiről Nem lehet könnyű feldolgozni a halált, majd a visszatérést a túlvilágról. Ennek a nőnek a példája is erről árulkodik.
AktuálisTragédia a távoktatáson - Osztálynyi diák nézte végig a Bács-Kiskun megyei középiskola tanárnőjének a halálát Több mint húsz tanuló figyelte a monitort, a 17 éves diákok online órán vettek részt, amikor szörnyű, örökre az emlékeikbe vésődő pillanatok következtek. Tanárnőjük leesett a székről, és a szobába berohanó férje hiába küzdött...
AktuálisLehet ennél kegyetlenebb a sors?! Karácsonykor kellett végignézniük kétéves fiuk halálát Szenteste még boldogan ünnepeltek, 24 órával később már szeretett kisfiuk temetéséről kellett gondolkodniuk.
AktuálisHolttestet találtak egy kerítésre akadva Szombathely belvárosában Férfi holttestet találtak hétfőn reggel Szombathely belvárosában.
AktuálisSzívszorító fotó: így térdel élet-halál közt lebegő hároméves kislánya mellett az édesapa Kétségbeesetten vár a karácsonyi csodára egy család, akikmindent megtennének, hogy visszakapják mosolygós, életvidám kislányukat.
AktuálisHúsz percig élesztette újra és újra az elgázolt biciklis az arra járó tököli rendőr - drámai részletek Egy tököli körzeti megbízott növelte egy közlekedési baleset sérültjének életben maradási esélyeit.
AktuálisTragédia Zalaegerszegen: Olyan gyógyszert adott be az ápoló a betegnek, hogy másodpercekkel később holtan esett össze Vádat emeltek egy ápoló ellen, aki a Zala Megyei Szent Rafael Kórház sürgősségi osztályán nem az orvos által előírt gyógyszert adta be egy betegnek, az idős férfi pedig nem sokkal később meghalt - tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség...
AktuálisA professzor úr „kiosztotta” az orvost - Merkely Béla harcolt a focipályán 11-szer újraélesztett Ádámért Újra százszázalékos állapotban focizik az a 19 éves dabasi focista, akit három éve 11-szer kellett újraéleszteni, miután összeesett egy meccsen. A visszatérésben fontos szerepe volt Merkely Béla professzornak.