AktuálisNégy év börtönt kapott a fürgedi férfi, aki ittasan halálos balesetet okozott Négy év börtönre ítélte a Szekszárdi Törvényszék szerdán jogerősen azt a fürgedi férfit, aki ittasan halálos közlekedési balesetet okozott - közölte a törvényszék az MTI-vel.
AktuálisSaját sofőr mellett 2,4 milliós fizetést is magáénak tudhat Jakab Péter Miközben közel két és félmilliót keres havonta Jakab Péter, valamint egy antiszemita sofőr furikázza, addig a Jobbik elnöke meglehetősen erőltetett módon úgy próbálja mutatni magát az emberek előtt, hogy ő valójában egy teljesen...
AktuálisBaleset miatt torlódásra kell számítani az M3-as autópálya bevezető szakaszán A bejegyzés szerint a 74-es trolibusz ritkábban közlekedik.
AktuálisTöbb diák szörnyethalt, amikor egy egyetemi épület legfelső szintjéről Legalább hét bolíviai diák szörnyethalt, miután lezuhant egy egyetemi épület legfelső szintjéről - jelentette kedden a helyi média.
CelebEltemették a gyermeküket - Méltó módon viselik életük tragédiáját a magyar sztárok Nincs is rosszabb egy szülő számára, mint eltemetni a saját gyermekét.
AktuálisA kisebb, fürgébb állatok vadászata miatt fejlődött ki az emberi agy A tel-avivi egyetem régészeinek átfogó elmélete szerint a nagytestű állatok kiirtása után, a kisebb, fürgébb állatokra történő vadászat miatt fejlődött ki az emberi agy - olvasható a Háárec című izraeli napilapban.
AktuálisFelrobbant egy családi ház Nógrád megyében - Egy embert találtak az udvar hátsó részén Felrobbant és összedőlt egy családi ház kedden Mátranovákon, a balesetben egy ember megsérült - közölte az MTI-vel a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megbízott szóvivője.
CelebMost jött a hír az Exatlonból: még ma el fog dőlni a sérült Franciska sorsa! A nézők már most hazaküldenék - Videó A nézők egy jelentős része szerint, aki olyan súlyos sérülést szenvedett, mint Szabó Franciska, annak otthon van a helye, hiszen azzal, ha marad, csak a Bajnok csapatot hátráltatja.