SportBujdosó Zsombor is otthagyta Shane Tusupot Immár a harmadik neves úszó hagyta faképnél Shane Tusupot. Bujdosó Zsombor ugyanis visszatért a dunaharaszti tréneréhez, Lőrinczi Györgyhöz.
CelebBodrogi Gyula: Játszom, míg szeretnek Irigylik a munkakedvét és munkatempóját Bodrogi Gyulának, aki 85. évében is aktív. A Nemzet Színésze most úgy döntött, visszavesz a tempóból, s egyetlen új előadást vállalt, igaz, további nyolc darabban játszik még.
CelebEgyütt jár edzeni Fecsó Vasvári Vivien új udvarlójával Fecsót elmondása szerint egyáltalán nem zavarja, hogy exe egy másik férfivel randizgat.
CelebSzínésztársai Gesztesi Károly keresésére indultak „Mindjárt ott vagyok” – mondta a telefonba, de nem ért oda, ezért kollégái keresni kezdték a városban. Ám a Ferdinánd hídon már csak a lesújtó hír várta őket. Gesztesi Károly elvesztését nem tudja feldolgozni a társulata.
CelebMég életében gondoskodott gyermekeiről Gesztesi Károly Gesztesi Károly élt-halt a gyermekeiért. Mindig mindenhol boldogan mesélt róluk. De nemcsak szeretetet adott négy fiának és egyetlen kislányának, folyamatosan azon dolgozott, hogy anyagilag is biztonságban tudja őket.
AktuálisMórahalmi tragédia – Tönkretette családját a testvérgyilkos Rácsok mögé küldték a kegyetlen mórahalmi testvérgyilkost, V. Ervint. A 20 éves fiatal, bár beismerte tettét, magyarázatot nem adott arra, miért gyilkolta meg a mindenki által kedvelt öccsét, Zoltánt.
AktuálisNem zavarta a két betörőt, hogy egy éve rothadó emberi végtagokkal telt konténert fosztanak ki, másnap is visszamentek