CelebPápai Joci őrülten szerelmes <p>Szinte enni sincs ideje Pápai Jocinak, amióta megnyerte A Dalt. Míg szabadideje alig maradt, rajongója annál több lett, főleg hölgyek. A kétgyerekes édesapa felesége azonban nem féltékeny.</p>
CelebGabo anyja szégyenkezik a Pumpedék miatt Elkerekedett a szeme Pumped Gabo édesanyjának, amikor visszanézte az első adásokat.
CelebLovasi András és Földes Eszter szerint fiuk lesz Földes Eszter és Lovasi András úgy egészíti ki egymást, hogy szerelmükből a világnak is marad. Első gyermekük a <em>Semmi konferencia</em> című előadás, a második Eszter szerint egy kék szemű fiú lesz.
AktuálisÁtverték ismerősei a több mint egy éve eltűnt zuglói MSZP-st Alvállalkozói miatt ment tönkre anyagilag, majd lelkileg a tavaly januárban eltűnt MSZP-s politikus, Sápi Attila – tudta meg a Bors.
CelebÉden Naomi: Szexfilmezésre akartak kényszeríteni! Jól hangzó álláshirdetéssel csábították Kanadába Éden Naomit, aki eztán a poklok poklát élte át. Iratait, pénzét elvették, többek között szexmunkára akarták kényszeríteni. A lány párjának köszönheti, hogy haza tudott szökni.
AktuálisKiborult a veronai busztragédia miatt gyászoló apa: Csak 4 milliót ér a lányom élete? Négymillió forintot ajánlott fel a biztosító a veronai busztragédia egyik áldozata után a gyászoló szülőknek. K. Flóra édesapja lapunknak fakadt ki, arcpirítónak nevezve a magyar gyakorlatot.