Bangó Margit Vásárosnaményben látta meg a napvilágot 1950. április 4-én, Szabó Margit néven. Szüleitől és idősebb felmenőitől örökölte a muzikalitását, ugyanis Bangó Margit családja 300 évre visszavezethetően muzsikus gyökerekkel rendelkezik. Édesapja kiválóan játszott cimbalmon, édesanyja pedig csodásan énekelt, illetve kisegítőként óvodában dolgozott. Mivel nagy tehetségekkel megáldott zenészcsaládban nőtt fel nem volt kérdés, hogy ő is az előadóművészetben helyezkedik majd el. Hét testvér mellett nevelkedett, szerény anyagi körülmények között. A gyermekek minden adódó munkalehetőséget megragadtak, hogy besegítsenek a szülőknek, például kerti munkákat végeztek a szomszédoknál.
16 évesen felköltözött Budapestre, mivel ekkor már rendszeresen énekelt és megismerte első férjét, Bangó Lajost. A fiatal lány rövidesen várandós lett, melynek hírét kedvese nehezen dolgozta fel. Olyannyira pánikba esett, hogy felment a padlásra és megpróbálta felakasztani magát, a szerencsés körülményeknek köszönhetően azonban életben maradt. Elvette Margitot, majd miután lányuk, Marika 1966-ban megszületett, másfél év házasság után felbontották a frigyet.
Bár Bangó Margit hivatalosan már nem volt feleség, mégis megtartotta első férje nevét, hiszen így ismerte meg őt az ország. Ekkoriban három műszakban dolgozott, hogy mindent megadhasson lányának.
Bangó Margitra pár évvel később ismét rátalált a szerelem Horváth Elemér személyében, ám egyikük sem gondolta volna, hogy olyan csúfos véget ér majd. Elemér ugyanis menthetetlenül beleszeretett a nevelt lányába, ráadásul a szerelme viszonzásra is talált. A férfi azután, hogy elvált Margittól, feleségül vette Marikát. Az édesanya és lánya kapcsolata innentől nagyon labilissá vált. Megesett, hogy 15 éven át nem beszéltek egymással, igaz az elmúlt évtizedek alatt többször is kísérletet tettek a békülésre. Bangó Margit unokája, Tina a nagymamájához költözött, ez viszont további nézeteltérésekhez vezetett. Bangó Margit komoly érzelmi megpróbáltatásokon ment keresztül, de végül beletörődött lánya és volt férje döntésébe.
1975-ben elvesztette szeretett édesanyját. Margit ekkor volt 25 éves, ezért édesanyja még szemtanúja lehetett lánya kezdeti sikereinek.
Ezt követően Bangó Margit Járóka Sándor cigányprímással alkotott egy párt 10 évig, aki szintén sikeres zenész volt. Ahogy az énekesnő gyakran mondja, sosem volt szerencséje a szerelemben, ez a tézis sajnos a zenésszel kapcsolatban is igaznak bizonyult. A férfi már-már betegesen féltékeny volt, minden fellépésére elkísérte Margitot és árgus szemekkel figyelte akár a színpad függönye mögül is. Mivel a férfi képtelen volt levetkőzni ezt a tulajdonságát, holott ő volt az, aki félrelépett egy nála 25 évvel idősebb nővel. Emiatt is történt, hogy idővel elváltak útjaik.
1990-ben elvesztette édesapját. A férfi annyira büszke volt lányára és az addig elért sikereire, hogy soha egyetlen műsorát sem tudta megnézni, mert amint Margit dalra fakadt, az édesapa annyira elérzékenyült, hogy azonnal zokogásban tört ki.
2003-ban egy csomót talált a mellében. Egy külföldi turnéról hazafelé utazva a repülőn rosszul lett, fuldokolni kezdett és szúró fájdalmat érzett a hátában. Miután kórházba került, kiderült, hogy súlyos egészségügyi gondokkal küzd, egy vérrög miatt tüdőembóliát kapott valamint több baljós részlet is kiderült Bangó Margit betegségéről, kiderült, hogy sajnos a mellében lévő csomó egy rosszindulatú daganat.
Azóta Bangó Margit több műtéten is átesett, 2017-ben, 2022-ben illetve 2023 elején is arról számolt be, hogy kiújult a betegsége, ám az Istenbe vetett mérhetetlen hite és családja szeretete erőt adott neki ahhoz, hogy leküzdje a betegséget.
Imád főzni, kedvenc receptjeit négy megjelentetett könyvében adta át a főzni vágyóknak.
Csupán 17 éves volt, amikor a Magyar Rádió meghirdette a tehetségkutató versenyét. Az énekesnő édesanyja úgy gondolta, ez remek alkalom arra, hogy lánya országosan is ismertté váljon.
A Magyar Rádió még ebben az évben, azaz 1967-ben stúdiófelvételt készített Bangó Margit közreműködésével, amely hatalmas megtiszteltetés és persze páratlan lehetőség volt a számára.
Innentől kezdve nem volt megállás, egyre többet volt hallható a rádióban és a Magyar Televízióba is gyakran meghívást kapott. Ez az időszak nem csak azért volt fontos az életében, mert ekkor vált ismert előadóvá, hanem azért is, mert rengeteg időt töltött tanulással, eleinte kéretlenül is részt vett a zenei szerkesztésben, ám mint kiderült, nagyon jó érzéke van ehhez is.
Mivel az anyatejjel szívta magába a dalokat, sokat ismert, azonban a tehetségkutatót követő időszakban többszáz magyar nótát és cigánydalt tanult meg, hogy változatos műsorral szolgálhasson a közönségének.
1968-ban kapott egy visszautasíthatatlan ajánlatot Belgiumból, hogy énekeljen a főváros egyik nívós éttermében. Bár eredetileg csak 3 hónapra szólt a szerződése, további 4 és fél éven át Brüsszelben maradt, többek között fellépett a Moulin Rouge közönsége előtt is.
Az egyik fellépés szervezői egy alkalommal olyan kifejezéssel illették, ami jól visszaadja a tehetségét, azt mondták rá: Vulkán a jégen. Amikor a művésznő megkérdezte ennek miértjéről a szervezőket, azzal magyarázták, hogy olyan elementáris erő veszi körül, amikor énekel, hogy még a jeget is képes lenne megolvasztani. Gyakran élt azzal a példával, hogy mindegy hol fakad dalra egy énekes, kis vagy nagy közönség előtt, a siker lényege, hogy szívből énekeljen.
1972-ben Bangó Margit a müncheni nyári olimpián lépett fel, majd hazarendelték a Magyar Rádióba azokkal a fellépőkkel együtt, akik a sportjátékok előtt énekeltek. Ekkor döntötte el, hogy nem megy vissza Brüsszelbe, inkább Magyarországon énekel, hogy minél többen megismerjék őt, faluról-falura járt fellépni. Végül a rádiós megjelenése meghiúsult, mert az akkori énekesek között sajnos többen is voltak, akik nem kedvelték őt. Ez annyira érzékenyen érintette őt, hogy egy ideig azon gondolkodott, hogy abbahagyja az éneklést, azonban Feleki Kamill Kossuth-díjas színművész volt az, aki lelket öntött belé.
Belgiumi munkái mellett a hazai közönségről sem feledkezett meg, Mivel az 1980-as években továbbra is örömmel fogadták a televízió nézői, Horváth Pistával közös műsort kaptak és felejthetetlen pillanatokat szereztek a nézőknek.
Az 1990-es évek elejént ismételten mérföldpköz érkezett a karrierja, ugyanis a mindenki által ismert 100 tagú cigányzenekar szólistájaként lépett fel és több mint tíz éven át koncertezett velük. Az együttműködésük a 10 év letelte után sem szűnt meg teljesen, a 2020-as évek elejéig gyakran álltak egy színpadon, utoljára 2023 karácsonyán léptek fel fel együtt.
2009. decemberében dupla, teltházas koncerttel ünnepelte meg pályafutásának 40. évfordulóját.
2015-ben saját műsort vezetett Halk Zene Szól az Éjszakában címmel a SlágerTV-n, ahol adásról-adásra a hazai zenei élet nagyjait látta vendégül.
Még ebben az évben balesetet szenvedtek a zenekarával, amikor egy fellépésre tartottak és az autójuk az előttük hirtelen lefékező kamionnal ütközött. Az ijedtségen kívül szerencsére nem történt komolyabb baj, időben odaértek a koncertre, igaz, az énekesnő ülve adta elő a zenei repertoárt.
Bangó Margit pályafutásának 50 éves jubileumát egy nagyszabású koncerttel ünnepelte meg.
2018-tól szintén megtalálható a SlágerTV kínálatában az a műsor, amelyben unokája Tina és annak férje, Emilio családjának mindennapjait követhetik nyomon a nézők és természetesen rendszeresen feltűnik a képernyőn Bangó Margit is.
Zenei pályafutása alatt nem túlzás azt állítani, hogy a világ minden országában fellépett. A szerénységét bizonyítja, hogy egy alkalommal egy színpadon állt Sting-gel és Michael Jacksonnal, mégsem hangoztatja, ahogyan azt sem, hogy a világ legbefolyásosabb és leggazdagabb üzletemberei közül többen megkérték már a kezét.
2019-ben szülővárosában múzeum nyílt a gyerekkori házában.
2020. őszén koncertet szervezett a közelgő 70. születésnapja alkalmából, amelyet a pandémia alatt meghozott korlátozások miatt 2021. májusában került megtartásra.
1990 - Voor Jan Cremer
2000 - Benned láttam életemnek minden boldogságát
2000 - Kék nefelejcs, el ne felejts – Evergreens
2001 - Halk zene szól az éjszakában
2002 - A szeretet dalai
2004 - Felnézek a nagy égre
2005 - Kik is a cigányok
2007 - Két gitár
2007 - Reggelig csak mulatunk...
2008 - Mulatok, mert jól érzem magam
2008 - Mulassatok cigányok
2008 - Halk zenével gyógyítom a lelkem
2009 - 40 év – jubileumi koncert
2010 - Minden nap, minden éjszakán
2010 - Legkedvesebb cigánydalaim
2016 - Gipsy Mediterrán
2007 - Sej, haj cigányélet
2009 - 40 év – jubileumi koncert
1999 - Chacho Rom - Gypsy Chief's wife -Az igazi cigány
1985 - Átok és szerelem - Punka
2009 - Határtalan lakoma - Tradicionális magyar, roma és erdélyi ételek
2010 - Édes pillanatok - Saját receptek és hagyományos finomságok
2010 - Ünnepi ízek
2011 - Vadat, halat s mi jó falat
1994 - Japán Nagyművészek díja
1994 - Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt
2000 - Vásárosnamény Díszpolgára
2001 - Magyar Örökség díj -megosztva a 100 tagú Cigányzenekarral
2004 - A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje
2006 - Kossuth-díj
2010 - Fonogram díj - Az év hazai szórakoztató zenei albuma
2011 - Magyar Toleranciadíj
2017 - Versend díszpolgára
2019 - Lyra-díj