Hosszú hónapokon át játszották a hazai mozik, és kertmozik a Hogyan tudnék élni nélküled? című Demjén Ferenc dalokkal átitatott romantikus vígjátékot, és nem túlzás azt állítani, hogy osztatlan sikert aratott. Akadtak olyan rajongók, akik már 160-szor megnézték a filmet, és a lelkesedés továbbra sem csökken, sőt a nézők alig várták, hogy végre a tévében is láthassák Ember Márk és Törőcsik Franciska románcát. Most pedig elérkezett a várva várt pillanat, a TV2 bejelentette, mikor tűzik műsorra a Demjén-filmet.

A csatorna bejelentése szerint a már meglévő és jövendőbeli rajongóknak igencsak jól kezdődik majd az új év, ugyanis január 1-én este 7 órakor végre képernyőre kerül a Hogyan tudnék élni nélküled film. Kirády Attila producer is nagyon bízik benne, hogy ezáltal mindenkinek jó hangulatban indul majd az új esztendő.
„Nyilván nagyon szeretnénk, ha a tévén keresztül is minél több emberhez eljutna a filmünk, különösen azokhoz, akik eddig sem a mozikban, sem más platformon nem tudták megnézni. Reméljük, hogy szilveszteri bulit kiheverve, jó évkezdete lesz azoknak akik a mi filmünkkel ünneplik az újévet, akár először látják, akár újranézik azt” – mondta Kirády Attila.
Természetesen a programingról nem én döntök, hanem a TV2 programigazgatója, de azt gondolom, hogy a dátum választással a csatornának is hasonló volt a célja. És mivel a külföldi vetítésekkel együtt már csaknem 1 millió 300 ezer ember látta a Hogyan tudnék élni nélküled-et, bízom benne a tévében is hasonlóan nagy sikere lesz
– tette hozzá.

Ha pedig mindez nem lenne elég jó hír a rajongóknak, Kirády Attila azt is elárulta, hogy még 2026-ban megérkezik a Hogyan tudnék élni nélküled 2. része is. Ráadásul a producer szerint ez épp akkora durranás lesz, mint az elődje.
„Az első részt volt, aki már 160-szor nézte meg, ez természetesen nem az átlag, de én már a kezdet kezdetén hittem abban, hogy sokan mennek majd moziba emiatt a film miatt, mert szerethető volt a forgatókönyv, kiválóak a Demjén dalok, és nagyon profi az alkotói csapat. De hogy ilyen sok emberhez eljut, azt nem gondoltam volna” – vallotta be.
Én a második részt is ugyanúgy szeretem, mint az elsőt. Lassan már be is fejezzük a forgatását, viszont a premier csak a jövő év második felében várható majd. Bár egy ilyen sikernél a második résznek mindig van egy kis hendikepje, de látva a nyers vágatát, szerintem ez a film legalább akkorát fog durranni mint az első
– jelentette ki.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.