Vasárnap söpört végig az országon a hír, hogy a Hungária együttes ikonja, a 78 éves Fenyő Miklós kórházba került. A legendás dalszerzőt tüdőgyulladás miatt kezelik jelenleg, de ennél többet egyelőre nem tudni az állapotáról. Fenyő Miklós betegsége természetesen hatalmas aggodalmat váltott ki a kollégák körében is, többek között Korda György és Balázs Klári is üzentek barátjuknak lapunkon keresztül.

Vasárnap délután Fenyő Miklós Facebook-oldalán jelent meg a hír, hogy a zenészt kórházban kezelik súlyos tüdőgyulladása miatt. A hír már önmagában is aggodalomra ad okot, de Fenyő Miklós korából adódóan a helyzet különösen veszélyes lehet. Korda György és Balázs Klári persze remélik a legjobbakat, de természetesen így is nagyon izgulnak barátjukért.
Ez természetes, hogy mindenki izgul érte, és hogy gyógyulást kíván. Reméljük, hogy nincs olyan nagy baj, mint amilyennek tűnik. Én azt gondolom, hogy egy tüdőgyulladást szerencsére meg lehet úszni még ebben a korban is, és persze mi is ebben bízunk. Izgulunk érte, lélekben vele vagyunk és nagyon várjuk, hogy felépüljön és újra találkozhassunk vele egy-egy koncerten, ahogy szoktunk
– mondta a Borsnak Korda György felesége, Klárika kettejük nevében.

A két előadó egy nem mindennapi eseményre invitálta rajongóit január 3-án, szombaton, amikor 40 év utáni békülésüket követően harmadszor álltak színpadra együtt. A Szikora Róbert és Fenyő Miklós ráadásul most új, közös duettjüket, az Egy furcsa párt is bemutatták, ami egy hihetetlen zenetörténeti pillanat volt, a betegségnek pedig még semmi jele nem látszott.
„Mikivel mindig jó volt a viszony. Csak akkor volt egy nehezebb időszak, amikor kiléptem a zenekarból, de még akkor sem romlott meg igazán. Ő olyan nekem, mintha a bátyám lenne” – mesélte Szikora a premier előtt meghatottan, amikor még maga sem gondolta volna, hogy alig több mint egy hét múlva már barátja egészsége miatt kell majd aggódnia.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.