PR Cikkek

Így előzze meg az emlőrákot! (x)

Bors

Létrehozva: 2017.11.29.

Az emlőrák a nőket súlytó leggyakoribb daganattípus. Ezért fontos azoknak a befolyásolható rizikófaktoroknak a tudatosítása, amelyek csökkentésével hozzájárulhatunk a betegség megelőzéséhez és leküzdéséhez.

Forrás: Pexels

Az ezredforduló után a kombinált hormonterápia (ösztrogén-progeszteron) emlődaganat keltő hatását mutatták ki klinikai kísérletben változókor utáni nőknél. A tanulmány 5. évében a klinikai kísérletet meg kellett szakítani az agresszív emlődaganatok számának feltűnő növekedése miatt. További meglepő eredménye a vizsgálatnak, hogy az Alzheimer kór és a dementia gyakorisága feltűnően növekedett a hormon adagolás hatására. Később az eredményeket más felmérésekben is megerősítették és megállapították, hogy a kombinált hormonterápia jelentősen megnöveli az emlődaganatok következtében bekövetkező elhalálozások számát különösen akkor, hogyha a terápiát több mint 5 éven keresztül alkalmazzák.

túlsúly az egyik legjelentősebb befolyásolható tényező, amely lényegesen megnöveli az emlődaganatok kialakulásának valószínűségét, továbbá jelentősen csökkenti a túlélési esélyeket a már megbetegedett nőknél és elősegíti a közeli és távoli áttétek képződését. Minél nagyobb a túlsúly problémája az emlődaganatban szenvedő betegnek, annál kisebbek a túlélési esélyei, annál nagyobb a valószínűsége, hogy a daganat újra kialakul. Jelentős problémát jelent, hogy az emlőrákban megbetegedett nők túlnyomó részénél a diagnózis után testsúlygyarapodás tapasztalható, ami csökkentheti túlélési esélyeiket.

A testsúlygyarapodás okát a kutatók a testmozgás csökkenésével magyarázzák. A legújabb felmérések alapján a zöldségekben és gyümölcsökben gazdag táplálkozás (legalább napi 5 alkalommal fogyasztott zöldség-gyümölcs) és rendszeres testmozgás (napi fél óra séta) együttesen (de nem egymás nélkül!) képes jelentősen javítani (ca.50%-al!) az emlőrákban szenvedők túlélési esélyeit még a túlsúlyban nem szenvedőknél is!

A testmozgás hatása erősebb a hormonra reagáló tumor típusokban megbetegedetteknél. Az egészséges életmód hatása eléri, sőt, az előnyöket és mellékhatásokat figyelembe véve valószínűleg túlszárnyalja, pl. olyan széleskörűen alkalmazott gyógyszerek hatását is, mint az ösztrogén modulátorok (tamoxifen), hiszen azok melléhatásai között szerepel a méhtestrák, mélyvénás trombózis és stroke. Ezért a kutatók a nők többségénél nem javasolják a tamoxifen megelőzés céljából történő használatát, csak azoknál, akik kiemelten veszélyeztetettek.

A kutatók újabban nem csak az ösztrogén, hanem az inzulin rákkeltő hatását is gyanítják a fentebb leírt jelenségek mögött. A magas inzulinszint - cukorbetegség nélkül is! - jelentősen elősegítheti a távoli áttétképződések kialakulását és csökkentheti az emlődaganatban szenvedők túlélési esélyeit. Egy tudományos felmérés szerint emlődaganatban megbetegedetteknél a testmozgás javítja az inzulin érzékenységet és csökkenti a vér inzulin szintjét. A legújabb felmérések igazolják, hogy a napfény (főleg 10 és 29 éves kor között) jelentősen csökkentheti a későbbi emlődaganatok kialakulását. Ezt a jelenséget a napfény D vitamin képző tulajdonságának tulajdonítják a kutatók. 

Egyes jó minőségű gyógygomba kivonatokról klinikai kísérletekben megállapították, hogy nem csak a kemo- és sugárterápia káros mellékhatásait csökkentik ill. az immunrendszert erősítik, és az életminőséget javítják nőgyógyászati tumorokban szenvedőknél, hanem jelentős emlőrák ellenes hatást is kifejtenek (70% feletti hatékonysággal). Ezek a gyógygombák képesek a szervezet D vitamin készleteinek jelentős növelésére is és jelentősen javíthatják az inzulin érzékenységet, elősegítve a gyógyulást és a megelőzés hatékonyságát. A Patkónyelv kivonat keveréket tartalmazó gyógygomba kivonatok magyarországi bevezetésével a nőgyógyászati tumorokban szenvedők kiegészítő terápiájában is eddig soha nem látott hatékonyságú eszköz áll az érintettek rendelkezésére. Természetesen javaslataink nem helyettesítik, csak kiegészítik az orvos által előírt terápiákat.

A cikk Varga Gábor szakírása. További szakcikkek ide kattintva érhetőek el.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek