Másfél hónapos kómából jött vissza autóbalesete után Kucsera Pál. Szilánkosra tört koponyájába plasztikbetétet ültettek. A 71 éves sportember hisz a mélyaltatásban tartott Schumacher gyógyulásában.
Rendbe fog jönni Michael Schumacher, csak türelem kell hozzá. Ez a véleménye Kucsera Pálnak, aki 1981. október 7-én zúzta szét a koponyáját, s utána másfél hónapig feküdt kómában.
– Gyerekkoromtól az életem a sport. Először szertornász voltam, kis híján kijutottam a mexikói olimpiára. Utána autós kaszkadőr lettem, majd raliversenyző. 39 éves voltam, amikor egy nappal a Salgó-rali előtt két új gumit akartunk kipróbálni, de egy kanyarban kicsúsztam, és százharminccal nekicsapódtam egy fának. A fejem bevágtam a sportkormány vasába.
Féltenyérnyi nagyságban szilánkosra tört a koponyám, s azonnal kómába estem. Megoperáltak, plasztikbetétet ültettek a roncsolódott rész helyére, ám a családomnak azt mondták az orvosok, nem sok esély van rá, hogy életben maradok. Infúziót kaptam, és az orromon keresztül tápláltak. Csak édesanyám és a feleségem hitt a felépülésemben – mesélte a Borsnak Kucsera.
A balesetből semmire sem emlékszik. Az utolsó kép, amit vissza tud idézni, az az indulás előtti kerékcsere. – Az első új emlékem, hogy a varratot szedte ki az orvos a fejemből, és én felajánlottam, tartom a fémtálcát, de fogalmam sem volt arról, hol vagyok. Állítólag néha már előtte is beszéltem, azt mondtam a szobatársaimnak, repülővel lezuhantam, de én erre sem emlékszem – idézi fel.
Két hónapra rá vitték haza a kórházból, és elkezdődhetett a tanulás. Eleinte még a legalapvetőbb készségek is nehézséget jelentettek a számára, ám akaraterejének köszönhetően idővel a volán mögé is vissza tudott ülni. – Mindent egyszer kellett kipróbálnom. Azt mondta például a feleségem, hogy kapcsoljam fel a villanyt, odamentem, de nem tudtam, mit kell tennem.
– Amikor megnyomtam a kapcsolót, és világos lett, nem értettem, hogy miért nem jutott ez előbb az eszembe. Mindennel így volt. Karácsonykor elküldött az édesanyám, hogy vegyek ajándékot. Két sarokkal arrébb kellett csak mennem, de én elővettem a térképet, hogy melyik az az utca, holott előtte taxiztam. Mivel a jogosítványomat nem vonták be, márciusban már autóba ültem, és egy szabad füves területen pár száz métert vezettem. Hónapokig olyan óvatos voltam, mint egy tanulóvezető, de az első pillanattól, ahogy rátettem a lábam a pedálokra, tudtam, mit kell csinálnom.
– Három év múlva már minden úgy működött, mint régen, és 68 éves koromig ügyintézőként jártam az országutakat. Egy dolog változott meg: a bevállalós sportember megnyugodott. Szerintem Schumacher is ezt az utat fogja bejárni. Ha nekem sikerült visszajönnöm, neki is sikerülni fog, csak türelmesen ki kell várni. Huszti Zoltán
